Családtól elszakadt gyermekemet hogyan győzzem meg, rossz úton jár?

Lányom mindig egy családszerető gyermek volt, aki imádta a testvéreit, minket a szüleit, a nagyszülőket. Szerette az együtt töltött családi programokat, üdüléseket, soha el nem felejtett egy születésnapot, egy névnapot. Megismerkedett élete első szerelmével, aki sajnos se külsőleg, se belsőleg nem hozzá való. A kedvéért a lányom elírtotta a két kis barátnőjét, lemondott a sportról amit űzött, és egyik-napról a másikra lelépett itthonról. Ekkor volt 18 éves. Mondhatnánk már nagykorú, hát Istenem... Eltelt másfél év, alig látjuk. Középiskolába még jár, de már nem kitünő, bukdácsol. Ha havonta előkerül, zokog, semmije nincsen. Betétre sincs pénze, éhes, lassan ruhája is alig van. A barátja szüleinél laknak, minket nem engednek be. Annyit tudunk, a srác nem dolgozik, vagy csak napokat. A lányom suli mellett keres némi pénzt, amit oda ad a barátjának. Próbáljuk megérteni a helyzetet, rószazsín köd, miegyéb, de a lekünk megszakad. Miért nem látja azt amit mindenki. Kihasználják! Ha próbálunk vele beszélni, úgy áll bosszút, még havonta se jön. Ha eljön hozzánk, érzelem mentes. Úgy látom nem jelentünk neki már semmit sem. Nem érdeklik a testvérei, a nagyszülei, senki. Ha kisegítjük, kap valamit, még köszönömöt se hallat. Elviszi, ennyi. Ha ráírok neten, vagy nem válaszol semmit, vagy egy smiley, és ennyi. Kezdem feladni. Úgy érzem talán erre is megy ki a játék, tőlünk végleg elszakítsák. Még ha boldog lenne, se tudnék beletörődni, hogy többé ne lássam. Hát még így! Ha kérdezem tőle, haragszol ránk? Az a válasz: - Tudhatnád, hogy szeretlek titeket!- Mi lenne ha utálna? Tényleg el kell dobja az ember az egész családját mert szerelmes? Én nem értem...