Más családokban is megvan ez a családfő effektus?

Egy picit hasonló apám van. Nem olyan drasztikus ahogy a fenti leírásod lefesti a Te eseted, engem nem hülyéz le vagy degradál. Szeret beszélni, sokat, szereti azt ha őt figyelik, és sok-sok-soook gondolata van amit mindig szeret megosztani és mondja mondja. És igen az az érzése az embernek hogy ha máshogy gondolod akkor az rossz.

Összességében az én apám nem hinném hogy tudatosan csinálja. Mert okos ember, nem kell a "hülyeségeket" hallgatnom tőle többnyire, de látom hogy sok gondolata van és hát abba a közegbe ahova "beragadt" tudja csak kiadni, ezért nem haragszom. De igen van olyan érzésem hogy ez valamennyire elnyomott. Van mikor nagyon hallgatag vagyok, mintha ezzel akarnám ellensúlyozni apámat. Hát.. néha úgymond már vérzik a fülem a hangjától. És a kényelmesnél magasabb a beszéd hangereje, mikor rájön a mondhatnék.

Én úgy fogom fel, hogy két dudás vagyunk egy csárdában, sajnos, de én "engedek". Ha gonosz és rosszindulatú vagyok vele - főleg mikor már agyamra megy, akkor azt mondanám, hogy mintha azt élvezné hogy másokból kiöli a reményt, elvitatja a benne rejlő képességet, demotivál (grandiózus nárcisztikus ? passz). Ami kifejezetten nehéz, hogy okos ember, nagyon tud manipulálni is, és látszólag akkor számít neki valami ha abban valahogy érdekelt, előnye van, miközben rá néha nem vonatkoznak szabályok, amit másokon számon kér. Egyszer mondja hogy így csináljam, legközelebb meg úgy rossz. Van amikor meg elvárja hogy találjam ki hogy gondolta, mert "annyira egyértelmű hogy hogy kell" aztán persze hogy a fél életem arról szólt hogy azon gondolkodtam minden problémamegoldás előtt hogy apá erről mit gondolna, és ezt észrevettem magamon hogy néha nincsenek önálló gondolataim.

Úgy "küzdök" vele, hogy szembesítem néha önmagával, jól bánok a szavakkal valamennyire, nem tud legyűrni, ez az egy szerencsém, fejben "túlélem". Tehát az segít hogy tudatosítom magamban nem minden jó amit csinál, és azzal foglalkozom amivel érdemes, nem vele, és hogy "kényszeresen" megfeleljek neki vagy megjavítsam a saját apám, mert ezt el kell engedni, így egészséges. Felnőtt vagyok, azzal foglalkozom már hogy én milyen felnőtté akarok válni, s nem apámmal.

Ha eluralkodik rajtam az idegesítő viselkedése, akkor szoktam "tiszteletlen" beszólásokkal levezetni a fusztrációm, ekkor tudja hogy vegyen vissza. Illetve én "beleállok" dolgokba, az igazamat bár nem engedem, de ráhagyom úgy legyen ahogy akarja...

Bármennyire rossz képet festettem, azért mi kijövünk egymással, ha jó hangulatban vagyunk :D De igen azért lehetne egészségesebb a kapcsolatunk. 28F

"Ó, hát, ők mind buták, nincs ízlésük, nekik a modern lakberendezés tetszik, holott az antik szép, olyanok, mint az anyjuk!"

Ezzel nem benneteket "aláz le", ahogy fogalmaztál, hanem saját magát minősíti.

Ha logikusan belegondolsz, szerinted a húgod leendő férje hozzátok fog máshogy viszonyulni egy ilyen megjegyzés után, vagy az apátokra nézve von le belőle következtetést?

Nem kell odamenni. Nyugodtan lehet a saját életeteket élni, és nem meglátogatni azt, aki érzelmileg nincs a topon, plusz beleugat mindenbe.

Felnőttek vagytok, minek mentek házhoz a pofonért???