Más családokban is megvan ez a családfő effektus?

Hárman vagyunk testvérek, mind 26 és 35 év közöttiek, tehát már felnőttek.

Apánk mai napig gyerekként kezel minket, ő a "családfő"

Ha összegyűlik a család, mindig leuralja a beszélgetést, ő beszél, mindenki hallgat.

Amit más mond az hülyeség, vagy meg sem hallja.

A saját gyerekeit lealázza egy idegeb (veje) előtt.

Konkrét példa.

"Ó, hát, ők mind buták, nincs ízlésük, nekik a modern lakberendezés tetszik, holott az antik szép, olyanok, mint az anyjuk!"

Ezt mind húgom leendő férje előtt.

Tudni kell, hogy baromi giccses dolgokat kedvel, túlzsúfolva, rendszertelenül, ami számára szép, az emberek többsége káoszt lát benne.

Barátai nincsenek, mert ugyanígy ő beszél, másokat nem hallgat meg, közbevág.

Én vagyok a legidősebb, mindig konfliktuskerülő voltam, a béke fenntartó a szüleim között is.

Már tini korban rájöttem, hogy nem érdemes vele vitatkozni, csak bólogatok.

Na,a két testvérem nem ilyen.

Szerintük nem jól teszem, hogy sosem állok ki magamért, ők belemennek a konfliktusokba.

Miért kell egy apának ez?

Más családokban is jellemző ez?

Mi a jó stratégia, amiből ebből jól lehet kijönni?

Maradjak folyton bólogatós, vagy igazuk van a testvéreimnek?

Azt tudom, ha nekem lenne gyerekem én nem tudnék ilyen hierarchikusan gondolni a szülő-gyerek viszonyra.

Szerintem az a normális, ha a gyerekünket idővel felnőttnek egyenrangúnak tekintjük.

A ti családotokban ez hogy van?