Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Az ilyen szülőket hogyan...

Az ilyen szülőket hogyan lehetne végre megtörni?

Figyelt kérdés

22 éves vagyok, a barátnőm 15, és lassan fél éve együtt vagyunk, viszont a szülei már az elejétől kezdve ellenezték a kapcsolatot a koromra hivatkozva.. ez az elején nem is volt gond, mondtuk majd idővel jobb belátásra térnek.


(Mielőtt bárki elítélne, spontán jött az egész, csak elkezdtünk beszélgetni 2-3 hónappal azelőtt, hogy járni kezdtünk, és egyre jobban megkedveltük egymást. Órákig tudtunk beszélgetni és egyszerűen élveztük egymás társaságát, volt hogy reggel 6-ig csak beszélgettünk és képtelenek voltunk/vagyunk egymásra unni, és igen egymásra találtunk és nem szégyellem, hogy beleszerettem..)


Tehát lényeg.. nem törtek meg, még mindig, és ez már egyre nehezebb. A helyzet az, hogy annyira hatalommániásak, hogy ha kimondanak valamit annak úgy kell lennie, és még csak meg sem akarnak ismerni, soha nem is láttak, azt sem tudják mitől féltik a lányukat.. Szóltam a csajnak, hogy mondja azt, hogy nem várom el h megbízzanak bennem, engedjék csupán, hogy menjek hozzájuk mondjuk hétvégente, hogy legalább láthassam, hogy ne kelljen titokban találkozzunk, ne engedjék el velem sehova, csak én menjek hozzájuk.. de semmi.. nem akarnak engedni, nem akarnak megismerni sem, a barátnőm is próbálkozott, állandóan könyörgött és mondogatta de figyelembe sem veszik, karácsonykor sem találkozhattunk, újévkor épp hogy össze tudtuk hozni hogy lássuk egymást egy kicsit, de mostanában szinte sehova nem engedik, és nehezen tudjuk megoldani.. és egyre nehezebb minden.. ki akarunk tartani kézzel lábbal mert szeretjük egymást, jobban mint bárkit eddig, és volt, hogy megpróbáltuk elengedni a másikat de 1 napig sem bírtuk, hogy ne írjunk a másikra, képtelenek vagyunk egymás nélkül meglenni, egymással viszont ha így megy tovább tönkre megyünk, mert ez a helyzet kikészít minket.



#korkülönbség #hatalommánia #fiatal barátnő #zsarnok szülő
2014. jan. 4. 20:03
1 2 3 4 5
 1/43 anonim ***** válasza:
65%
Kamu a történeted.Azt a gyereket akit igy fognak, ahogy te irtad, ki van csukva, hogy te reggel 6ig csevegj vele.
2014. jan. 4. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/43 anonim ***** válasza:
83%
Egyetértek az elsővel vagy kamu a történeted vagy ha nem akkor is igaza van a szüleinek ő csak egy kislány keress korodbelit!
2014. jan. 4. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/43 anonim ***** válasza:
77%

Akit ilyen szigorúan fognak az még titokban sem fog veled találkozni,és órákig fecsegni.

Ha igaz is, én tökéletesen megértem a szülőket. Én sem engedném, hogy egy szerencsétlen férfi aki gyáva a saját korabeli nőkkel kapcsolatot kialakítani, kislánnyal kezd..

2014. jan. 4. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/43 anonim ***** válasza:
71%
Ez a kislány mégcsak 15 éves,gondolom te vagy az elsõ neki!Nem biztos, hogy kitart melletted, hiába te odalennél érte a késõbbiekben.
2014. jan. 4. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/43 anonim ***** válasza:
53%
Szerintem nem kamu. Nekem is volt olyan pasim, akivel reggelig chateltem. Mikor hallottam, hogy a szüleim a szobám felé jönnek, kikapcsoltam a monitort és befeküdtem az ágyamba, aztán ha visszamentek, én is visszaültem a géphez.
2014. jan. 4. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/43 A kérdező kommentje:
Kamu? Nem kamu és lehet kérdezni mielőtt ilyesmivel nekem álltok. Mivel a szülei lefeküdnek este, így ő nyilván fent tud lenni.. és így tudtunk beszélgetni, akkor meg semmit nem gondoltak, és nem is gyanakodtak. És segítséget kértem nem oltást.. ha tudtok segíteni oké ha nem akkor keresgéljetek más kérdés után ahol tudtok trollkodni.. köszi
2014. jan. 4. 20:42
 7/43 anonim ***** válasza:
87%
Nem trollkodunk csak jó lenne ha mélyen magadba néznél 22 évesen nem egy 15 éves kislányt kell szédíteni szerencsétlen!Örülj neki hogy az apja nem vert még meg én már kiheréltelek volna az tuti!
2014. jan. 4. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/43 A kérdező kommentje:

20:39


Igen ő is pont így csinálja, és élvezem azt, hogy semmit sem tudnak az emberről és máris leírják. De hát ilyenek az emberek errefelé nemdebár? :)

2014. jan. 4. 20:44
 9/43 A kérdező kommentje:
Én nézzek mélyen magamba? Igen voltak velem egykorú barátnőim, de az amit ezek művelnek, hogy állandóan buliznak isznak buliznak, köszönöm nem kérek belőle. Ó igen lehet azzal jönni, hogy egy 15 éves nem fog mi? Ő még hozzám tud szokni, egy velem egykorú viszont már soha nem változik, vagy csak nagyon ritkán, mindenesetre, én sokkal boldogabb vagyok egy 15-17 évessel.
2014. jan. 4. 20:48
 10/43 anonim ***** válasza:
100%

Szerinted egy 15 éves nem változik?? Dehogynem. Majd amikor gimibe megy, vagy egyetemre..Te már unalmas leszel neki.

Én az apja helyében komolyan elbeszélgetnék veled, és elmondanám, hogy vagy békén hagyod a lányomat vagy nagyon megbánod. 15 éves! GYEREK Te meg elvileg felnőtt ember vagy..

2014. jan. 4. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!