Féltékeny vagyok apa bnőjére és a nevelt lányára. Nem akarom apának elmondani, mert félek h megbántanám. Mit csináljak?

A szüleim elváltak, apukámnak a van uj bnője, és annak van egy lánya. A nő tök kedves előttem meg minden, de kissé mézes-mázos. Apa az eddigi barátnőinek mindig a tudtára adta, h ha velünk van (heti 1 alkalom) akkor ne hivogassák, mert a gyermekeivel van. De ez a nő és a lánya nem tartják be. Minden héten hívogatják, h vigye őket haza. Apa pedig egy csettintésre ugrik. Ha én elmegyek valahova, akkor vagy busszal teszem, vagy gyalog. Soha nem jut eszembe, h apát hívjam, de ők igen. Míg nem volt nekik apa, megoldották. De most mindig apa ugrik. A 3 hete a nő felhívta apát 14:00-kor, h menjen segíteni átcuccolni a másik házba. Apa elment, és csak 20:00-kor jött vissza nagymamámékhoz. (Apának nincs saját háza, hanem a szüleivel élt együtt. Mostanra csak akkor van a szüleinél, ha minket visz magával. . A nagynéném és a nagybácsim is ott vannak, apa szüleivel együtt. Nameg a kislányuk) Akkor az nagyon fájt, h nem volt velünk. Nagyon apás vagyok. Következő héten (2 hete) mikor voltunk, a nőci megint hívta, h vigye már haza. Apa ugrott egyből. Szorítottam a fogaim, amikor elment érte, és utána vitt engem meg a tesóm a nőhöz meg a lányához. Kicsit kellemetlen volt, mert a lánynak ott volt az egyik bnője. És apa nevelt lánya mondta, h felment a városba és nem tudott hazamenni, ezért majdnem apát hívta fel. A torkomat mardosták a könnyek. Én SOHA nem hívnám fel, ha tudm h dolgozik. (pizzafutár, és néha enni sincs ideje) Nem találtam akkor a helyem. Apa a bnőjével volt, a csajszi is a bnőjével, a tesommal csak ültünk ott, és szórakoztatott minket a cicájuk. Utána apa csatlakozott h játszunk a cicával, és végül horrorfilmet néztünk. Múlt héten pedig hívta a lány, mert a nőjénél szilveszterezett. Apa kérdezte, h elmegyek e vele. A nagynénémnek dolga volt, így őt is elvittük, mert útba esett. Mondta nekem, h üljek át az anyósülésre, ne haggyam magam kiturni a helyemről, mert amikor nem vagyok ott, a csajszi előre ül. Elmentünk apa nevelt lányáért, és ahogy láttam rajta, nem tetszett neki, h ott vagyok. Hazavittük, egész úton meg se nyikkant. Mi visszamentünk apa szüleihez, és nem telt bele fél óra, apát hívta a nőci h menjen el érte. Kérdezte tőlem apa, h megyek e vele, nem mentem. Apa elment. Kimmentem a nagymamámhoz a konyhába. Mondta nekem, h zavarja, h apának csettintenek, és ő ugrik. Mondtam, h engem is, és h soha nem lennék képes felhívni, ha dolgozik vagy a bnőjével van. Ledöbbent, mikor elmondtam neki h a nevelt lánya csak ugy kijelentette h majdnem felhívta h vigye haza. Ugy mint ha én ott se lettem volna. Erre azt mondta, h apának mindig mi leszünk az elsők a tesómmal.. De nekem nem úgy tűnik.. és a bajom az, h nem merem apnak elmondani, h zavar h mindig elmegy, amikor ők fütyünek. Nem akarom megbántani. Aznapi éjjelt végigsírtam. Másnap apa feljött, mert anyának hozott gyermektartást. Nem mentem ki, üdvzölni. Elképzeltem, h odamegyek, de a könnyeim azonnal kiszöktek, ezért nem mentem oda. Gyáva vagyok. Ez már tény. De soha többé nem tudok a szemébe nézni, h ne sírjak?? Tudom, nagyon gyerekes vagyok.. De most mit tudok tenni?

Sajnálom, ha a kérdésem értelmetlen, de a könnyeimet taposom.