Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért viselkedik így az anyám...

Miért viselkedik így az anyám velem?

Figyelt kérdés

Ez egy hosszú és régre elnyúló probléma. Akinek elmondom az megérti, de átélni nem tudja.

Nagyon rossz a kapcsolatom vele, már nem is lehet anyának hívni.

Az igazi apukámmal nem tudom mi van, a mostohaapám 13 évig volt velünk, de anyám összevissza csalta és ezért elment. Nagyon szerettem, de "anyámnak" hála, 3 éve semmit nem beszéltünk.

Évek óta nincs munkája, csak tengődünk. Én 2 évig nem laktam itthon, albérletbe voltam és dolgoztam, aztán a barátomhoz kényszerültem, mert iskolába kezdtem járni, hogy legalább én ne rontsam el az életem. Azóta hazajöttem, de teljesen elviselhetetlen. Egy épp mondatot nem lehet vele váltani, és mellesleg koszos is. Igénytelen magára és a környezetére. Most van egy tartós kapcsolatom, ott nagyon jó minden, de néha erre is kivietül, mivel sokat vagyok ideges a helyzet miatt.

Közeli baráttal is beszéltem, de ő se tud tanácsot adni, mert ő is jól ismeri az anyámat.

Barátom mindent tud, de nála jó a családi környezet, szóval nem érzi át ezt. Már nem tudom hogy mit csinálak, mégis csak az anyám.

Van valakinek hasonló tapasztalata? Mégis mit csináljak? Miért ilyen?

Beszélnem esélytelen vele....


2014. febr. 13. 22:31
 1/9 anonim ***** válasza:
Miért ilyen? Talán mert évek óta nincs munkája.. kilátástalan az élete.. és talán nincs már ereje talpra állni. MI a szakmája? Mikor volt munkája akkor is ilyen volt? Hány éves?
2014. febr. 13. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Anyukád padlón van,vagy az alatt.Amikor az ember így van mint anyád,akkor nem igazán képes életvezetési dolgait ellátni.Szakemberi segítségre szorul.Már Te nem tudsz rajta egyedül segíteni.Én is átéltem sok mindent.Tanácsot,mégse tudok adni ez ügyben
2014. febr. 13. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Igen ezzel én is tisztába vagyok, voltak gondjai , mindenkinek vannak. Nekem is, miatta is, másmiatt is. Csak ő nem tudja feldolgozni, megoldani, nem is akarja. Mint írtam sok éve van ez.

Szakember? Mire gondolsz pontosan?

2014. febr. 13. 23:15
 4/9 A kérdező kommentje:

Kb öt éve nincs munkája és igen akkor is ilyen volt. Hiszen akkor csalta meg apámat is, elég undorító dolgokat csinált.

Segíteni kell neki! Maga miatt is, meg a környezetét is beszippantaj ezzel, főleg engem.

2014. febr. 13. 23:16
 5/9 anonim ***** válasza:

Az a baj, ha Ő maga (az anyád) nem akar már változtatni, te sem tudsz (te főleg nem). Nekem apám olyan... őt se lehet megváltoztatni. Együtt kell élned ezzel az énjével. Van remény, de csak és kizárólag tőle függ.


Igazából nem kötelező részt venned az életében, ha neked esetleg már nagyon sok/terhes a dolog. Ha úgy érzed, vagy látsz valami apró jelet arra, hogy hálás azért, hogy vagy neki akkor mindenképp támogasd.. kezd apránként felépíteni "őt". Talpra kell állnia. Azt mondják a legmélyebb gödörből is van kiút......


Sok sok sikert!!!! :))

2014. febr. 13. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Lehet köpködni, lehet fikázni, és érzéketlen gyereknek feltüntetni...de az vesse rám az utolsó követ, aki a szíve mélyén nem ezt tenné! A barátnőm megtette, mégis ő voltam az egyetlen gyereke a sok közül, aki bement hozzá az utolsó estén, és elengedte, elbúcsúzott tőle. Magára hagyta. Utólag az idő őt igazolta.Hagyta hagy följön a levébe, egye amit főzött. Elköltözött otthonról. Fél év alatt talpra állt és munkát keresett. Rádöbbent hogy amit eddig csinált, azzal mindenkit elüldözött maga mellől. Nem akart egyedül szerencsétlenül élni, kiszolgáltatva másoknak. Letette a poharat, és munkát keresett. Nem volt könnyű lépés de én nem ítéltem el a barátnőmet. Szívem mélyén én is ezt tettem volna. Néha látogasd meg, vigyél neki valami kaját, mond el neki hogy szereted, de a saját életedet kell élned. Ha tudod ezt tiszta pillanatában tedd, talán akkor felfogja és megérti. Mond el neki, hogy szeretnéd ha változna, mert komoly a kapcsolatod, és családot szeretnél majd, és szeretnéd ha büszke nagymama lenne.
2014. febr. 13. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Próbáld meg elfogadni, ha neki ez így jó, de szerintem költözz el tőle, és kérdezd meg tőle azért, hogy mit akar kezdeni az életével. Azért ne haragudj rá, de neked a SAJÁT életedet kell élned.
2014. febr. 14. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm a jó tanácsokat. El hihetitek hogy mindent próbáltam már, az elköltözést is, akkor kicsit észbe kapott , de nem tartott sokáig. A szeretet szerintem teljesen ismeretlen fogalom számára. Szóval ez a végső elkeseredettségem eredménye, hogy ide írtam.

Viszont nem akarom itt hagyni, mert a házba már nagyon sok pénzem és munkám van, mellesleg a kutyát se akarnám itt hagyni.

2014. febr. 14. 12:28
 9/9 anonim válasza:

Lehet, hogy kicsit drasztikus nézeteket vallok, de aki megcsalja azt, aki szereti, az igyon pacalos kólát.


Ha én csinálnék ilyesmit, minimum, hogy tükörbe nem tudnék nézni utána többet...Sőt, rendkívüli módon meg lennék lepve, ha bárki még hozzám akarna szólni. És viselném a tetteim következményét, legyen az bármennyire is kellemetlen.

2014. febr. 24. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!