Miért nem hagynak felnőni a szüleim 25 évesen? Miért keserítik meg az életem?

Majdnem 3 évet laktam a fővárosban, ameddig tanultam, majd egy rossz albérlet miatt jobbnak láttam ideiglenesen hazajönni. Több mint fél éve itthon vagyok. Itthon nem találok munkát, és nem is akarok vidéken élni, 25 évesen meg már külön is kellene laknom a szüleimtől. A szüleim nem engedik, hogy elköltözzek. 1. nem mehetek a szerintük idegen barátomhoz (fél éve alatt persze találkoztunk, voltam sokat nála). 2. külön sem mehetek, mert keressek pénzt albérletre. De hogy, ha itt Borsodban semmi munka nincs: Beleszólnak az egész életembe. Nem jöhet nálunk a barátom, úgy hogy itt alszik. Na de Pestről? Engem már nem engednek, mert keressem meg az útra a pénzt. Még vonatjegyre sem adnak pénzt. A kocsinkba bele sem ülhetek apám miatt. Még akkor sem, amikor anyukámat kell mondjuk vinni valahova. Nem vagyok vásárlós királylány, hogy azt higgyétek itt, hogy mindent megkapok. Nem is fogadnám el. Anyukám nem engedi, hogy főzzek, úgy kezel, mint egy óvodást. Amikor dolgozik kimosok, ő megigazítja, a szárítón a ruhákat, mert szerinte nem jó. De könyörgöm, 3 évig magamra mostam, és főzegettem. Apám még a levegőt is sajnálja tőlem. Számolja hányszor wc-zem, hányszor mosok hajat egy héten. Nem is merek kimenni a szobámból, ha itt van a házban. Arról szó sem lehet, hogy a barátom itt aludjon, vagy én hozzá költözzek. Sosem dicsérnek meg, hogy szép vagyok, okos. Apám úgy beszél velem, mint egy alkoholista börtöntöltelékkel. Ha jönne a barátom, 10 perc után menekülne. Pedig nem vagyok rossz lány, nem iszom, nem járok el buliba, nem cigizem, sosem voltam ilyen. Hiába végeztem főiskolát itthon egyáltalán nem érek el vele semmit, de már Budapesten sem... Apám munkakerülő qrvának hív. Mit csináljak? Megbolondulok!