Benneteket mennyire támogatnak a szüleitek lelkileg?

Az én anyám is ilyen, nem is én szoktam felvenni vele a kapcsolatot (ő meg csak akkor ha kell neki valami, mert vagyok még mindig olyan hülye, hogy füttyszóra ugrok).

Én az ilyeneket a legjobb barátnőmmel szoktam megbeszélni, mert tudom, hogy megért és nem adja tovább senkinek (ellenben anyámmal).

Velem is kb. így volt, állandóan sorolva lettek a kötelességeim, a hibáim, egy percig nem gondolkodott el senki azon, hogy engem lelkileg is támogatni kéne.

20 vagyok, belekényszerítettek egy általuk jóváhagyott egyetemi szakba, annyit mondogatták, hogy mit és mit ne válasszak, hogy a végén már tényleg azt hittem, én akarom.

Most egyetemet váltok, meg is mondtam, ez volt kb. 1 hete. Azóta kb egy idegroncs vagyok, szétszedtek minden módon még így, 230 km távlatból is. Én meg voltam olyan hülye, hogy nem magamtól csináltam, hanem szóltam előtte. Azóta kb. minden felületen megy a sértegetés, piszkálódás, felemlegetése az összes hibának, amit életemben elkövettem, és hivatkoznak rájuk, hogy miért nem fog ez sikerülni.

Ezzel párhuzamosan az érzelmi zsarolás, hogy nem vagyok tekintettel rájuk, szívinfarktusban fognak meghalni miattam. Közben észre sem veszik, hogy belőlem egy kupac emberi hulladékot csinálnak. Ha nem lenne mellettem a barátnőm, kb. már a csilláron lógnék szerintem...