Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Most mit kellene csinálnom?...

Most mit kellene csinálnom? Ez hány százalékban az én hibám? (többi lent, bocsi, kicsit hosszú lett)

Figyelt kérdés
Elmondom, hogy mi történt: Én most nyolcadikos vagyok (lány) a szüleim kb 2 éve váltak el, anyával élek, de apával is nagyon jó volt a kapcsolatom....eddig. A történet ott kezdődik, hogy kb másfél éve apa vett egy motort, egy kicsit, amit én is tudtam vezetni és vezettem is. Aztán vett egy nagyobbat is, nekem pedig nagyon megtetszett a motorozás. Egy viszonylag kihalt helyen el is kezdett tanítani a kicsin, amit amúgy el akarta adni. Később egy barátnőm is becsatlakozott. Ő valahogy hamar megunta, de én nem, és a végén már az lett belőle, hogy apa azt szerette volna, ha lerakom a KRESZ-t segédmotoros kerékpárra. Nekem először tetszett az ötlet, meg hasznosnak is tűnt. Letöltött valahonnan egy internetes gyakorló vizsgás izét, és mindig azt kellett csinálnom amikor nála voltam, egy idő után játszhattam is. Nyár elején töltöttem le a League of Legends nevű játékot (és beismerem, teljesen beszippantott, én amúgy is hajlamos vagyok ilyesmikre) szóval sokat játszottam, (csak nála tudtam) amikor augusztus végén a szöveg elején említett barátnőmhöz szerettem volna átmenni, a baj az volt, hogy apa arra a napra már betervezte, hogy megyünk motorozni gyakorolni, és hívhatom a barátnőmet is, aki nem szeretett volna jönni, és így már én se annyira. Amikor megmondtam apának, hogy átmegyek, teljesen kiakadt, de azt mondta, hogy úgy is van valami dolga, majd jön értem. (elég messze lakunk egymástól a barátnőmmel), és megbeszéltük, hogy ma ott alszik nálam) Ezért nem szerettem volna átrakni másik napra. A lényeg az, hogy apa nem jött értem, csak órákkal később, és akkor már szerettem volna hazamenni. Volt még pár cuccom nála ezért beugrottunk hozzá, és akkor azt mondta, hogy : "Már nagyon elegem van abból, hogy mindenbe belekezdesz, és beleunsz majd abbahagyod. Nem szeretnél valami értelmeset csinálni? Tudod mi lesz így belőled!? Szóval most addig nem szeretnélek látni, ameddig nem produkálsz valamit. Én 13 évesen már pénzt kerestem!" szóval ezt...a barátnőm is mind hallotta. Kb egy hét múlva anyával elhoztuk azt a gépet, amit tudok játszani (nem csak a lol van rajta), de nem tudok itt játszani vele. Próbáltam megoldani, de nem ment. Anya is, anya egy informatikus ismerőse is, sőt még a gyakori kérdésekről is próbáltam segítséget kérni, de hiába. Aztán megkérdeztem apát, hogy ő csinált-e valamit a géppel, de ő azt mondta, hogy nem. Később anyától megtudtam, hogy nekem hazudott, de ő nem tudja, hogy én tudom, hogy hazudott. Szeretnék tőle bocsánatot kérni, de még ilyen állapotban úgy is azt fogja gondolni, hogy csak a gép miatt van. Már mondta pár közös ismerősünk, hogy őt is nagyon bántja a dolog. Nem tudom, mit tegyek...Ki szeretnék békülni vele, (nem csak a gép miatt, de az is közre játszik), de nem szeretném lerakni a motoros vizsgát, amúgy is, most van a felvételi időszak, a hátam közepére sem kívánok hasonlót. Tudom, így nem látjátok teljesen reálisan a dolgokat, mert ennek vannak nagyon régi előzményei, de most nem szeretnék életrajzi regényt írni, meg már így is sokat írtam, de akiktől eddig tanácsot kértem, azoknak sem meséltem el többet. Én ilyenkor két félre szakadok, az egyik ezt mondja: Ha bocsánatot kérnék, az felérne nekem egy veszteséggel, mert én lennék a gyengébb . A másik meg ezt: Neked kell a bölcsebbnek lenni, mutasd meg neki, hogy te még ezek után is szereted. Nektek is biztos volt már hasonló, ha igen mi lett a vége?

2014. szept. 14. 17:11
 1/3 anonim ***** válasza:

Érthető, hogy atyád akkor nevel, amikor nála vagy.Ez a bezzeg én... szöveg, meg minden generációnál előjön. Változik a világ, s vele együtt mi is.

Mutasd meg a jegyeidet, mikor elmégy hozzá: neked most fő dolgod a tanulás, s ha azt látja, abban jeleskedsz, akkor mit akar többet?

Közeledni meg neked kell, pláne ha az érdeked is azt kívánja. De valóban, te uralkodj a gépen, ne az szippantson be! Tudd a mértéket! Kevés belőle hasznos, a túlzásba vitt gépezés ártalmas.

2014. szept. 14. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
köszi a választ, a jegyekkel eddig nincs gond...eddig
2014. szept. 14. 19:14
 3/3 anonim ***** válasza:

Se bölcsebb nem leszel, se vesztes (nem tudom ki volt az a nagyokos, aki ezt mondta), ha bocsánatot kérsz apukádtól. Te vagy a gyereke, ez igy helyes, ráadásul igaza van, és nem utolsó sorban, te is igy érzed. Az apukádtól, aki törődik veled, tanítgat...., tehát kérj bocsánatot. Nagyon boldogok lesztek tőle, mert ujra együtt lehettek.

A KRESZ vizsgát letenni nem nagy dolog, motort vezetni pedig már tudsz, hiszen apukád erre is megtanított. Jól fog az jönni jövő nyáron, ha megcsinálod. Nem kell feladni, a suli mellett sokan sportolni járnak....az sem vesz igénybe kevesebb időt, csak jól oszd be a napodat. Minden amit megcsinálsz téged erősít, okosít...

Ne hanyagolt el apukádat, ha nagyobb lány leszel akkor sem, mert úgy látom nagyon rendes és törődik veled.

A LOL-t én is utálom, mert egy időrabló szarság. Ha minden nap annyi időt fordítasz a kis motoros jogsira, amennyit egy LOL játékra, mar megvan a jogsid 2 hónap alatt. Örülj neki, hogy apukád kifizeti...


Úgy látom jó lány vagy, ne hagyd magad eltéríteni a helyes útról...

2014. szept. 17. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!