Fiatalok, akik elköltöztetek otthonról kényszerből, és haraggal váltatok el a szülőktől, most hogy vagytok?

6 éve, 15 évesen jöttem el. Anyámmal kb. köszönőviszonyig jutottunk azóta, apámmal semmilyen kapcsolatot nem tartok, és nem is áll szándékomban. Jó indokom volt lelépni, nem lázadtam (illetőleg ők a könyvtárba járást nevezték lázadásnak), de untam az állandó balhékat, korábban veréseket. Ezt nem lehet és nem is akarom elfelejteni.

15 évesen, 4 éve. Anyámat elviseljük egymást maximum 15 perc erejéig, apámat azóta sem láttam. Nem mintha hiányozna.

Mi anyuval "szöktünk meg" váláskor... évente 2-3x meglátogatom a fatert, jópofizunk és kész... de igazából, ahogy telik az idő, egyre kellemesebb a dolog... bár hogy ők belül ilyenkor mit gondolnak (faterom és az élettársa), nem tudom, én már magamban megbocsátottam mindent, de valószínűnek tartom, hogy ha szorosabb lenne a kapcsolat, már nem lenne ilyen felhőtlen, nem miattam.