Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit tegyek anyámmal vagy mit...

Mit tegyek anyámmal vagy mit tudok tenni ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

A párom, akivel amúgy friss a kapcsolatunk, 3 hete vagyunk együtt, ma jön hozzám át először.

Anyukám alkoholista, vannak idők amikor abbahagyja, max pár hétre, aztán megint kezdi.

Most egy ideje nem ivott, nyugodtabb is voltam, erre mit ad isten? Lemondta màr megint a munkáját és délelőtt óta iszik, alig áll a lábán, bűzlik stb.

Sajnos távkapcsolatban vagyunk a barátommal, csak hétvégén tudunk találkozni. Amennyire vártam a mai napot, most annyira rettegek tőle. Megy a hasam, sírógörcsök jönnek rám, hányingerem van és nem bírok megnyugodni órák óta. Így is nagyon izgultam, hogy mi lesz, jól érzi e majd magát, mivel nem nagyon szoktam ilyen helyzetben lenni, én mentem inkább eddig másokhoz, anya miatt nem igen fogadtam vendégeket.

Bőven elég nekem ez az alap stressz, amit most ez megtriplázott kb.

Kezdem úgy érezni, h idegösszeomlást fogok kapni. Teljes mértékben megkeseríti az életemet.

A piáról rengetegszer beszéltem vele, nem szeretnè letenni, azt mondja h az sem érdekli h ha belehal.

Nagyon sokszor vannak öngyilkos gondolataim, ha ezek előjönnek szerencsére tudok az eszemre hallgatni és tudom h nem meghalni szeretnék, hanem nyugodtan élni.

Anya mellett nem megy. Tiszta idegbeteg vagyok. Pszichológushoz is jártam, pszichiáterhez is..utóbbihoz járok is de nincs sok haszna, sőt plusz problémát eredményezett, nyugtatófüggő lettem, nem tudom hogyan tegyem le, próbáltam csökkenteni, de akkor nem hat és nem merek utcára menni.

Kétségbe vagyok esve. Nem látok semmi kiutat, nem tudom anyut elviselni, költözési lehetőségem nincs egyelőre.

Azon is gondolkodtam, hogy megrendezek egy öngyilkossági kísérletet, és azt mondom, hogy miatta tettem, hátha akkor leállítja magát. De ettől viszont tartok. Pontosabban attól, h vmi rosszul sül el és zárt osztályra kerülök.

Rettegek a ma estétől és attól h mi lesz ha jön a párom, de az a baj, hogy nem csak a mai nappal vagyok így, szinte mindig rettegek. Sokat gondoltam arra, hogy bárcsak inkább ne lenne félelemérzetem..borzalmas így élni, hogy mindig félnem kell valamitől. Vagyis nem kéne, de nem direkt csinàlom.

:(

Tényleg nem tudom, hogy hogyan tovább.


2014. szept. 19. 13:29
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
fektesd le az anyádat, a barátodnak mondj el mindent őszintén, és vonuljatok be a te szobádba. Reggel meg ne engedd inni. Dugjál el minden piát otthon.
2014. szept. 19. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Ha tudja a párod, hogy édesanyád alkoholista, akkor nem fog nagyon csodálkozni. Ha nem tudja, akkor kétesélyes, vagy tudomásul veszi. és segít Téged a körülmények elviselésében, vagy - persze ez a rosszabb - nem kér belőle, de akkor a kapcsolatnak is vége. Ne aggódj annyira, saját magadnak ártasz vele.
2014. szept. 19. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Ne haragudj, de azért ennyire nem kellene kikeszulnod, nekem is ilyen gyerekkorom volt, mégsem voltam ennyire padlón, hidd el mindig lesz valami gond, amit meg kell oldani és ebben nem a nyugtató fog segíteni. Mondjuk az a pszichiáter is hülye, aki arra nyugtatót ad, hogy anyád iszik. De a lényeg, amit javasolni tudok, egyrészt nem kell mindig otthon lenni, pl. tanulhatsz az iskolában, könyvtárban is. Az öngyilkossági kísérleted, tök hülyeség, mert anyádat baromira nem fogja érdekelni. Ami pedig a fiút illeti, szépen megmondod neki, hogy anyád iszik, és amúgy sem vele kell lennetek, hanem nyilván bementek a szobadba. Ha ez nem tetszik a pasidnak, akkor jobb is ha szakitotok, sosem lenne igazi társ.
2014. szept. 19. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Nem fogja leállítani magát, ha eljátszod az öngyilkost. Akkor sem, ha halálra issza magát, ahogy az én apósom tette.

Sőt, okot adsz neki azzal, hogy öngyilkos akartál lenni, így még többet iszik.


El kell mondanod a párodnak, hogy az anyád alkoholista, mielőtt elmegy hozzátok.

2014. szept. 19. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 gömbicica ***** válasza:

öngyilkosságot megjátszani butaság ugysem venné komolyan.

a párod Téged fog elvenni egyszer, nem az Édesanyádat,

aki már ennyire alkesz, annak hiába beszélsz.

menjetek el inkább egy pizzára vagy valamire valahová beszélgetni)

nem fogsz idegösszeomlást kapni! -én más miatt éltem meg ilyen szitukat, mégis itt vagyok, bár párszor a vérnyomásmérő igen csak megdolgozott(-

nem tudom mennyi gyógyszert szedsz, és milyen gyakorisággal, de ha csak rendszertelenül és keveset, akkor inkább igyál meg egy pohár finom vörösbort mielőtt találkoztok, és járjatok valamerre a lakóhelyeden :-)

üdv. Edit.

2014. szept. 19. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim válasza:

Kedves kérdező!

Át tudom érezni tapasztalatból a problémádat sajnos. Szerintem az lenne a legokosabb, ha a párod elé kimennél buszhoz/vonathoz, és hazafelé hozzátok elmesélnéd neki, hogy mi a helyzet. Őszintén, pár szóban. Meg kell értenie, mert ez nem a te szégyened!

Másik javaslatom, ha csak egy-két éjszakáról van szó és megengedhetitek magatoknak, foglaljatok valami szálláshelyet. Remélem tudtam segíteni, ha gondolod írj privit hogy mi volt. Sok erőt Neked!

2014. szept. 19. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:

6-os válaszoló vagyok. Az alkoholizmusról annyit tudok, hogy a piát nem fogja letenni. Akármit csinálsz akkor sem. Nem érdemes öngyilkossági kísérletet rendezni a piálása miatt, max annyit mond rá, hogy azért iszik még többet mert felidegesítetted. Vagy valami ilyesmit. Ez egy játszma sajnos. De annak sincs értelme, hogy más alkoholizmusa miatt te vagy a nyugtatófüggő.

Lenne pár kérdésem hozzád: miért nem tudsz elköltözni? mi az ami kellene hozzá hogy tudj?

2014. szept. 19. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!