Semmit nem tudok megbeszélni az anyámmal. Mit csináljak?

Tényleg bármit mondok, ő állandóan bennem keresi a problémát. Egyrészt az a baj, hogy neki van ilyen 3-4 barátnője, akik lelki szemetesládának használják, anyám nekem panaszkodik, hogy neki elege van a Juliból, meg a Marcsiból, stb, mégis szalad utánuk, de ha én megyek hozzá, mert valami problémám van, akkor "hagyjál már te is, nem érdekel senki panaszkodása". Apám is rászólt már, hogy azért jó lenne, ha a saját lányát nem venné egy lap alá a fűvel-fával kúró szingli "barátnőkkel", de hiába...

Meg ha bármit mondok, akkor tuti azzal kezdi "kislányom, neked így meg úgy kéne változnod"... Ex-barátom csatak részegen elkapta a torkomat és úgy a falhoz b_szott, erre is csak annyit mondott, hogy jaj biztos én hoztam ki abból a fiúból az állatot a viselkedésemmel. Másik exem meg kb cselédnek tartott, dolgoztunk, ő nem csinált a lakásban semmit, azt meg elvárta, hogy én szolgáljam ki, arra is anyám csak annyit szólt, hogy "hát pedig ez a női sors, törődj bele kislányom".

A jelenlegi párommal most nagyon összevesztünk, mert kiderült róla, hogy egy hónapja cigizett a hátam mögött, ezen is nagyon kibuktam, megbicsaklott a bizalmam, és amikor anyámhoz fordulnék segítségért, akkor megint én vagyok a xar, hogy biztos megint én blablabla, de akármi van, nem az a megoldás, hogy sunnyog és rágyújt, hanem le kell akkor ülni és megbeszélni - ezt elmondtam anyámnak is, de el nem ismerné, hogy lehet van igazság abban amit mondok...

Miért csinálja ezt velem?