Miért van az, hogy amíg kicsi a gyerek a szülök mindent megadnak, de amint kamaszodik akkor nem?

Azért van abban, amit az egyik válaszadó írt. Tényleg vannak szülők, akik onnantól nem tudnak mit kezdeni a gyerekükkel, ha már van személyisége, nem csak egy irányítható kisgyerek.

Pl. nem akar részt venni azokban a családi programokban, amiben kiskorában muszáj volt. Elkezd kialakulni a saját elképzelése az életről, ami mondjuk merőben más, mint a szüleié.

Vannak begyöpösödött szülők, akik nem engedik kibontakozni a kamaszt még a legegyszerűbb módon sem. Nekem ilyen szülők jutottak kamaszként. Húgommal is végigcsinálták ugyanezt. Nem voltunk bulizós, kimaradósak, inkább zárkózottak, de nincs az a dolog, amibe bele ne kötöttek volna. Nekem kamaszként elindult a gondolkodásom egy teljesen más irányba, és tudtam, ők hol siklanak ki. Miért olyan szar a házasságuk, miért olyan szar a családi légkör. Elég koraérett voltam. Lázadtam ilyen téren, nem fogtam be a pofám, amit utáltak.

Most pedig, házas emberként arra törekszem tovább vinni a gondolatmenetemet. Eddig világosan látszik, nem baromság, amit kamaszként elképzeltem, pedig akkor le lettem ugatva érte.

Húgom is elhúzott otthonról 18 évesen pár hónapja, nem bírta tovább velük. Alázták, lelkileg terrorizálták, miközben kisgyerekként úgy babusgatták, hogy az meg már túlzás is volt (kései gyerek). Rájuk maximálisan igaz, amit a kérdező írt. Amint kicsit önállósodtunk, máris szálka voltunk a szemükben.

Most megehetik, amit főztek. Én nem állok velük szóba, húgom igen ritkán hazajár, inkább az ott maradt háziállatai miatt.