Normális ha a fiatal felnőtt gyermek eddig költözni akart, és költözni is fog önállósulás céljából, de most hogy tényleg előtte áll, kicsit megijedt és furán érzi magát?

Igen, én sírtam is férfi létemre (persze csak titokban). Az ember nehezen hagyja ott a helyet ahol évekig (tizedekig) élt, és azokat akikkel évtizedekig élt. Még akkor is ha a viszony nem volt épp felhőtlen (kivéve extrém eset).

25/F

Kicsit jobban kifejtem én hogy éreztem (első vagyok):

Egészen a sorsdöntő pillanatig egy jó bulinak tűnt az egész, nem fogtam fel a helyzet súlyát. Aztán az utolsó pillanatban esett le, hogy kész vége. Mostantól nem itt élek. Nem látom minden nap a szüleimet és a többi dolog... Kb 6 hónap kellett mire beleszoktam. Ha van párod akkor gondolom könnyebb.

25/F

Abszolút normális ;)

Évekig élsz valahol, megszokott környezetben. Most pedig minden más, minden új, saját felelősség, nincs apuci-anyuci, csak te vagy. Az a nem normális, ha valaki ettől nem tojik be!

Nálam mondjuk ez egy fokozatos folyamat volt, elkerülni koliba, majd albérletbe, és a végén oda jutni hogy pár havonta járok csak haza.

És néha elkap a rossz érzés, hogy már másabb hazamenni, kicsit visszavágyik az ember a régi életbe, a családba, meg ha huzamosabb ideig vagyok otthon, akkor néha kedvem sincs visszajönni.

Bár rám jellemzőbb az, hogy ha otthon vagyok sokat, akkor kicsit úgy érzem, hogy nem jutottam előbbre az életben, nem érzem magam önállónak, és többnyire arra vágyom hogy a saját életem élhessem.

Én akkor tojtam be, amikor már odacuccoltam, de még csak be voltak dobálva a szobába a csomagok, és már késő este volt, de nem bírtam aludni. A párom úgy volt hogy csak hetekkel később költözik (anyagiak miatt), de már volt kulcsa, és az éjszaka közepén hallom hogy nyílik a kapu, ajtó. Na akkor összefostam magam.

Egyébként előtte sem az egyedülléttől féltem, hanem attól, hogy mit gondol rólam a családom: büszkék-e rám, vagy inkább mérgesek. Hát mérgesek voltak. Aztán jött az, hogy nagyon kevés pénzt kerestünk, és alig bírtunk megélni, akkor is paráztam állandóan, ez kb fél évig tartott. Aztán találtam rendes állást, és minden megoldódott, mostmár boldog vagyok hogy a magam ura lehetek. Ne parázz, jó dolog a külön élés, természetes hogy félsz kicsit, hisz innentől kezdve csak magadért felelsz, akármit teszel, magadnak kell megoldanod. De ha van rendes munkád és elég pénzed, király lesz ;)