30 éves vagyok, van ebből kiút?

Kilátástalanul el vagyok keseredve. 30 éves nő (kislány?) vagyok. Magamat nőnek definiálom,anyukám nem biztos. Ezt nem tudom. Mindig szoros volt a kapcsolatunk anyuval,testvérem nincs,apuval régen elváltak. Ketten élünk,dolgozom,több diplomát megcsináltam,sokadikba fogtam bele,tehát tanulok is. A munkahelyemen elismernek,diplomás állás. De otthon?? Volt egy többéves kapcsolatom,ami az elejétől kezdve sántított az alapjaiban,de elvakultan szerelmes voltam. Aztán már ott tartottunk,hogy méltatlanul üvöltözünk egymással,mert valójában sosem bízott bennem,hogy bármit el tudok intézni,mindig leellenőrzött,és ez nekem sok lett. Anyum szerint én vagyok az oka,mert nem vagyok vele kedvesebb,és szinte kiprovokáltam belőle a 'kussolsz' -szintű szavakat. Alakulna egy másik kapcsolatom,ahol alapjaiban más az egész életfelfogás,más a természete,más az egész ember,ami nekem élhetőbb,de anyu szerint nem hozzámvaló,mert 'csúnya és proli'. Tény,hogy kicsit egyszerűbb ember,de normálisabb. Az előzőben én játszottam a férfi szerepét évekig,én mentem minden értelemben utána. Ez már fájt. De most anyu reakciója még jobban fáj. Azt mondta,ha nem megyek vissza az előzőhöz,ha belefogok ebbe az újba,kőkemény harc kezdődik,és ő kőkemény ellenfelem lesz,még ha elköltözök,akkor is. A családba sosem fogja befogadni,az esküvőnk a gyásznapja lesz,és inkább velem szakítja meg örökre a kapcsolatot,ha nem tudja rólam leválasztani. Mi nem így voltunk egymással!!! Ez egy arculcsapásként ért!!! Hogy elvileg én nem értem meg magam az intelligens emberrel,csak az egyszerűbbel. Ami nem igaz,mert voltak kapcsolataim előtte is,és ő sem egyszerű ember,hanem reális és életszagú. Az előző döntésképtelen és kissé elrugaszkodott,ebbe fáradtam bele. Anyu sír folyamatosan,ajtót csapkod,őrjöng,büntet. Rá fogok menni. Mi lenne a helyes lépés?