Miért mindig a tesóm a kedvenc?

21 vagyok, már felnőttképzésre járok. Eddig tanultam egy másik szakmát, amit sikerült megutálnom és semmi haszna nincs, most pedig végre azt tanulom, amivel majd fogok tudni kezdeni valamit, hogyha normálisan tudok tanulni a vizsgára és sikeresen leteszem. (egyébként virágkötészet) Addig persze van még egy kis idő, csak azt sajnálom, hogy még nem volt gykorlatunk, csak elmélet és így nem tudok mellette dolgozni ezen a területen.

De inkább valahogy ezt a helyzetet kellene megoldanom először a családommal. Tényleg egy szánalmas senkinek érzem magam, pedig nem vagyok ilyen. Kiállok én magamért, csak már belegfáradtam az értelmetlen "harcba".

Nem egész nap tanulok, de azért több órán át, mivel sok a tanulni való. És nem a házimunkával van a gondom, hanem azzal, hogy amikor tesóm hazajön, eszik és lefekszik aludni. Meg nem mozdulna, mert ő fáradt. És neki soha semmit nem kell csinálnia, mert nem szólna érte. Bezzeg amikor az első szakmámat tanultam és nekem gyakorlatra is kellett járnom, ami eleve 12 órát vett el a napomból utazással együtt, tehát hajnalban mentem és este jöttem, akkor is ugyanúgy kellett tennem a dolgomat itthon is, pedig nagyon nem is zavartam sok vizet, hiszen itthon sem voltam. :D Nem az van, hogy lusta lennék, mert még jó, hogy nem élek itthon ingyen, ez a legkevesebb, hogy kiveszem a részem a házimunkából.

Én azért nem kértem a szalagavatómkor semmit, mert inkább a továbbtanulásra fordítottam volna azt a pénzt. De ez tény, hogy én csesztem el akkor, viszont érdekes, hogy én is megtudtam oldani magamnak és senkinek fel sem tűnt, hogy nem sminkesnél jártam. És most sem kérek nagy dolgokat, csak az fáj, hogy ha megyünk cipőt venni, akkor is mindig azt mondják, hogy a tesómnak veszünk, én meg hordom vagy öt éve azt a nyamvadt cipőmet.