Javára válik a gyereknek ha egyszer-egyszer megpofozom?

Aki büntetéssel nevel -- hazudni tanít.

.

Csak ennyit mondhatok.

.

Egy 4 éves és 10 kilós gyerek nem hajlandó odamenni, ahova mondod, (például a szobájába, elpakolni a játékait) akkor megfogod, felemeled, a szemébe nézel, megmondod, hogy oda kell menni, és te magad odateszed. Ha felpattan és elszalad, akkor újra. Fél kézzel lefogod, és pontosan tudni fogja, hogy ki az erősebb. Idővel pedig higgadtan el lehet magyarázni a dolgok miértjeit. Higgadtan, soha nem hühből. A gyerek az csak "szemtelenül fiatal", de nem hülye.

Egy 10 éves és 40 kilós gyereket ha konkrétan fizikailag kell(ene) kényszeríteni valamire, ott már az előzményekben is komoly problémák vannak. De abban a korban már lehet velük értelmesen beszélni, és ha a cselekedeteiknek következményei vannak, azt következetesen megértetni velük. Pld összetörtek egy drága vázát, zsebpénz ugrik, nem mennek az osztálytársukkal moziba/buliba amíg valahogy helyre nem hozzák a kárt.

Oké, van olyan, hogy életmentő/krízis beavatkozás, de általában ott sem a pofon segít, hacsak nem az lendíti ki egy köz- vagy önveszélyes eseményből, (mondjuk tiszta erővel csépeli a kisöccsét,) de ezt utána nagyon őszintén, kitárulkozva, "terápiásan" meg kell vele beszélni.

Fontos, hogy egy nap se záruljon megbeszélés nélkül, haragban, neheztelésekkel.

Hitelesség, őszinteség mindenekelőtt, -- és ha ez nem sérül, akkor lehetőleg következetesség. (Értem úgy, hogy ha megoldható azonos rossz cselekedetért mindig előre kiszámíthatóan azonos mértékű büntetés. De ha a helyzetből adódóan "máshogy alakul", akkor utána őszintén bocsánatot kérni, a konfliktusban a saját részünkért, és a gyerek szempontjait is meghallgatni.)

És igen, a pusztán és öncélúan büntetés, főleg a verés, hosszú távon csakis hazugságra nevel.

Na jó, egy életszerű példa. Van 3 kisgyerekem,m 2 ovis, egy iskolás. A feleségem korán jár dolgozni, mert délután ő hozza el őket. Felkelek, megcsinálom 5 főre a reggelit mielőtt még fölkelnek ők és én is összekészülök. A kicsit még öltöztetni kell, megcsinálom az is. Az iskolába időre, korán kell odaérni, utána még el kell vinnem a másik kettőt az oviba, majd beérni a munkahelyemre időre, mert percre mérik a bent töltött időt.

Minden perc ki van számolva, így is fél 6-kor kelek minden nap. És akkor a gyerekek nyammognak a reggelin, dumálgatnak, hisztiznek, hogy nem ezt kérték, amíg mosogatok, szétszaladnak, stb. Ráadásul télen 3 gyereket igen sok rétegbe kell felöltöztetni, figyelembevéve a délutáni különóráikat is, összekészíteni a cuccokat, stb. Itt nincs idő lelkizni, többször elpróbálni, hosszasan elmagyarázni, begyakoroltatni a dolgokat. Nincsenek tét nélküli gyakorlónapok, mert minden nap van iskola.

Majd ha ezt valaki utánam csinálja, akkor beszélgessünk arról, hoyg hasznára van-e a gyereknek a pofon és miylen alternatív módszerek vannak, mert okoskodni könnyű. A helyzet az, hogy a gyereknek meg kell szokni, hogy van olyan, hoyg idő, ami akkor is objektíven halad előre, ha ők nem érzékelik. Mert a kisgyerekeknek még nincs időérzékük. Ha azt mondod nekik, sietni kell, nem értik. Nem állhatsz le magyarázni bábokkal, hogy ha Pityu baba üldögél és nem eszik, nem öltözik, akkor elkésik az iskolából ő, elkésik az óvodából a két tesója, elkésik az óvodából az apukája. Mert nem érti, hogy mi az az idő. Esetleg az iskolás már pedzegeti, de az óvodás nem. Az óvodás még koncentrálni is képtelen. Nem azért, mert hülye vagy hülyén van nevelve, hanem mert kicsi, ennyi. Elmondhatod nekik ezerszer szelíden, vagy érvelve, hogy mind a négyünknek sietnie kell egy olyan dolog miatt, ami hiányzik az ő fogalomtárából (objektíven haladó idő), mert csak a jelenben él (az explorációs ösztön miatt ott is állandóan ugráló figyelemmel és ebben a korban még saját fantáziavilágában is erőteljesen), a legjobb esetben is azt érted el, hogy bólogat, hogy apának igaza van, aztán a következő percben már megint nem csinálja a dolgát. Ordíthatsz vele, a hatás kb. ugyanez. De ha egyszer legalább az egyiket elfenekeled (mindig csak fenékre adok, azt is csak végszükségből), akkor megszeppen mind a három és onnantól kezdve tök olajozottan képesek addig odafigyelni arra, amit csinálniuk kell, amennyi idő pont szükséges ahhoz, hogy időben elinduljunk.

És nem kell ezt állandóan csinálni, elég néhányszor és rögzül, hogy komolyan kell venniük valamit. Persze tudom, lehet azt is mondani, hogy versenyezzenek, ki lesz kész hamarabb, de ehhez nincs mindig kedvük. Még ha jutalmat is kapnak, gondoljunk bele: ha minden nap versenyeznek, mindnen nap jutalmat kapnak, akkor szintén nem sokáig marad fenn a lelkesedésük, motiváltságuk. Menni pedig mindig kell. Egyszerűen meg kell tanulni, hoyg vannak helyzetek, amikor engedelmeskedni kell midnenképpen és időben el kell indulnunk. És nincs időd, ezt hosszasan elmagyarázni sem.

De tényleg csak az ötleteljen, aki már csinált ilyet, mert senki msá nem képes reálisan felmérni ezt a szitut.

Rövidebben: mondjunk olyan módszert, ami:

- egyaránt nagyon hatásos egy 3 éves és egy 8 éves gyereknél is (a kettő között igen nagy különbségek vannak!)

- pár másodpercnél többet nem vesz igénybe

- minden nap ismételhető (anélkül, hogy csökkenne a hatása)

Köszönöm!

# 45/46 Időpont ma 13:56

Az, hogy te nem voltál képes rendesen megnevelni a gyerekeid, azt ne vetítsd ki másra.

Milyen érdekes, az én 4 évesem pikk-pakk elkészül, tudja mi az az idő, mi az, hogy sietni kell. Elég volt vele egyszer leülni erről beszélni, és láss csodát, megértette. De lehet, csak zseninek született és kivételes tehetség.

Vagy lány, és pont olyan a természete.

Tényleg először beszélni kell gyerekkel, mert nem hülye.

Csak nem minden gyereket érdekel a dolog, ill. nem mindig.

Neked idáig szerencséd volt.

Kedves 2-vel előző! Nahát: egy gyereked van? Ilyen jól olvastad el? Képzeld, 1 gyerekkel tök frankóün mennek a dolgok, és mindhárom gyerekünk jól van nevelve. De ezek szerint nincs tesója, ugye? Mert képzeld el, a "szinergia-hatás" miatt egy gyerek ezerszer könnyebben kezelhető, mint több, ugyanis több gyerek egymást sokkal jobban felerősíti! Sőt: képzeld, még 2 kisgyereket is viszonylag könnyű nevelni egyszerre, vészhelyzetben 1 szülőre jut 1 gyerek. MIhelyst azonban már több a gyerek, mint a szülő, sokkal keményebb lesz a helyzet, mert sokkal keményebb csoportdinamikák lépnek be. Tehát mielőtt itt leírnál más szülőket (és képzeld: tényleg tök jól vannak nevelve, nincs velük gond, egyedül a reggeli kiélezett szitu az, ami neccesebb a fent leírt dolgok miatt), olvasd el megint a kérésemet, hogy AZOK ÖTLETELJENEK, AKIK HASONLÓ SZITUBA KERÜLTEK MÁR! Vagyis, a gyengébbek kedvéért: nem egy gyerekük van, hanem három különböző korú, de kicsi gyereket kell megreggeliztetniük, elkészíteniük, elmodogatniuk, úgy hoyg midnezt saját maguk is megteszik és időben elindulnak - egyedül! Tehát 3 gyerek 1 szülő és nincs idő.

De egyébként így is vannak olyan helyzetek, amikor tök jól elkészülnek, de ez nem állandó, és ez szerintem tipikusan olyan helyzet, amikor lehetsz te akármnilyen király szülő, egyszerűen a helyzet paraméterei olyan módszereket tesznek szükségessé, aminek a fenti 3 röviden listázott kritériumnak kell megfelelni. Legjobb tudomásom szerint ennek igenis a pofon felel meg abban a kivételes szituban. És nem általános nevelési szituról beszélek, vagy 1 gyerekről, hanem egy kiélezett helyzetről. További valódi ötlet? (de olvassuk el tényleg, hoyg mit kérek, köszi)