22 év "kihagyás" után mégis hogy javíthatnám apámmal a kapcsolatom?

Apám mindig is a domináns családfő volt otthon, folyton szorongtam, amikor hazaért munkából, mert féltem, hogy most megint miért fog lekiabálni. Egész kicsi koromtól kezdve. A kommunikáció kettőnk között sosem volt a legjobb, kimerült abban, hogy beszámoltam róla, milyen jegyeket kaptam az iskolában, vagy hogy leszidott és csúnyán kiabált, ha éppen valamit nem mondtam el (aminek általában oka volt, mármint a titkolózásnak, egy négyesért már különtanárhoz akart küldeni, de ha ötöst kaptam sem dícsért meg, gyakran mintha meg se hallotta volna, hogy beszámolok róla). De az iskolai dolgokon kívül szó szerint semmiről nem beszéltünk sosem. Ha próbáltam valahogy beavatni abba kivel, mit csináltam, mindig letolt, hogy ne csacsogjak, őt ez nem érdekli.

22 éves lettem, egyetemre járok, másik városban, másik országban. Havonta egyszer hazalátogatok. Még mindig félek kicsit hazamenni, mert ha éppen olyan kedve van... Volt, hogy három hónapon keresztül vissza se köszönt, amikor hazamentem hétvégére. És fogalmam sem volt róla, mégis mit vétettem. Még mindig éretlen kislányként kezel, és mellette sajnos én is annak érzem magam továbbra is.

Párszor megkaptam tőle, hogy sosem érdeklődök felőle, hogy hogy van meg mit csinál meg ilyenek. A mai napig nincs más téma, csak az egyetem, amikor arról számolok be neki, hogy haladnak a vizsgáim, vagy a szorgalmi időszakban is azért hetente jelentkezem, akkor is mindig megkérdezem hogy van, de erre annyi az összes válasza, hogy jól. Próbálnék neki részletesebb leírást adni, hogy legalább valamilyen minimális szinten megismerjen, de őt ez nem érdekli, őt a tőmondatban közölt száraz tények érdeklik, és (gondolom, mostanra már kiderült) én ebben nem vagyok olyan jó.

Mégis, hogyan lehetne javítani kettőnk között a kommunikációt? A maga módján tudom, hogy szeret és jót akar, bántalmazni igazán sosem bántalmazott, lelki terror volt esetleg, de az inkább mindig külső okok miatt, mert rengeteget dolgozik, amikor hazamegy, akkor is csak abból áll a napja, hogy dolgozik (programozó). Apaként ugyan sosem volt ott, volt egy idegen a sarokban a gép előtt, akitől engedélyt kell kérni, ha el akarok menni barátnőkkel, vagy bármi, és ha szükségem volt bármire, anyagi hozzájárulását némi morgás után megadta, de szülői nevelést, beszélgetést, bizalmat, ilyesmit nem kaptam tőle.

Mostanság látom rajta az igyekezetet, de ez is inkább a hangulatától függ. Szeretne kicsit jobb kapcsolatot kialakítani velem, és én erre nyitott vagyok, de fogalmam sincs, hogyan lehetne ezt. Félek tőle még mindig, az elismerésére hiába vágyom, az iskolával kapcsolatban sem kaptam meg soha, még ha színjeles bizonyítványt vittem is haza sorozatosan éveken keresztül, akkor sem.

Hogyan gyűrhetném le a félelmem, hogyan tudnék vele jobb kapcsolatot kialakítani? 22 év után ez már késő, lehetetlen? 54 éves különben. Tudom, hogy ő már változni nem fog, anyukám szerint egyre rosszabb lesz, ahogy múlik az idő, de én azért szeretnék tenni a jó kapcsolatért.

Tudtok tanácsot adni? Elnézést, ha a leírás hosszú lett. ELőre is köszönöm a segítséget.