22 évesen miért nem akarják, hogy végre felnőjek, és elköltözzek itthonról?

Megismerkedtem egy lánnyal, 180km-re lakik tőlem. Néhány hónapja járunk, de mivel boltosként dolgozik lehetetlen beosztásai vannak és nem tudnánk találkozni, és már alig bírja nélkülem.

Itthon felvetettem a dolgot, hogy mit mondanak rá amire anyám heves tiltakozásba kezdett, hogy én maradjak csak itthon, minek mennék oda. Mert ott nem lesz megtakarított pénzem, és hogy a "füstbe" milyen jó helyem lesz... (dohányoznak a szülei). Szóval ezek a kifogásai vannak. Persze mikor rákérdeztem, hogy na de mikor apámmal megismerkedtetek eltudtad volna őt engedni?? Hát... izé... na de olyan távolságból meg sem ismerkedtünk volna. Ennyit mondott csak....... Szerintetek csak a kezdeti sokk? Illetve, mondtam, hogy már ott IS (!) van családom (nem azt hogy ott van, hanem ott IS van). Erre ő már majdnem pityeregve mondta hogy akkor menjek oda ha már ott a családom.

Fater csak feküdt, nem szólt semmit, láttam hogy legalább ő gondolkodik és nem az érzelmei vezérlik.... Kérdezte hogy van-e már ott valami munkahely ahova felvennének. Ha találnék ő nem bánná biztosan... Nem tudom miért nem akarják (inkább anyám), hogy végre valamelyest saját lábra álljak.

Bocs ha kicsit zavaros.