Hogy fogjátok feldolgozni, mikor Anyukátok meghal?

túl, ez az élet rendje.

egyszer mindannyian elmegyünk, de el kell fogadni hogy az emberi test elhasználódik, és egy idő után "élhetetlenné" válik és túl kell lépni ezen a pályán.

a lányomnak az apja meghalt, 6 éves volt.

hiányzik neki, de megérti hogy a teste működésképtelenné vált, el kellett hagynia.

Én tavaly nyáron veszítettem el az Édesanyámat. Rákos volt. Nagyon nehéz nélküle, nem tagadom, és rettenetesen hiányzik. Minden nap gondolok rá, néha vele is álmodom mind a mai napig... és igen, nehéz feldolgozni, hogy Anyu már nem lehet itt, hogy lássa, amikor lediplomázom, vagy amikor majd férjhez megyek. Nem lesz velem, mikor én magam is anyuka leszek, és soha többé nem hívhatom fel - akár az éjszaka közepén -, csak hogy tanácsot kérjek tőle vagy panaszkodjak neki. Nem tudom már megölelni, megpuszilni, hozzábújni, nem érezhetem, amikor megsimogatja az arcomat és azt mondja, "nem lesz semmi baj".

De sajnos ezen változtatni nem tudok, és tartozom annyival Anyunak, hogy felszegett fejjel folytatom az életemet és küzdök tovább az álmaimért, hogy Ő is büszke lehessen rám.

Az elején tényleg nagyon rossz, bár akkor még szinte fel sem fogod. Később egy fokkal azért könnyebb lesz. Nem múlik el a fájdalom, de talán tompul egy kicsikét. Viszont soha nem szabad elmerülni az önsajnálatban! Erősnek kell lenni, túl kell élni és folytatni tovább. Nehéz, nagyon nehéz, de meg lehet - és meg is kell - tenni mindent azért, hogy tovább tudj lépni!

24/L

24/L részvétem :(((

Fogalmam sincs. Egyelőre próbálok nem gondolni még csak az eshetőségre sem.

Nem tudom... nekem már az is szörnyű volt, amikor a nagymamámat elveszítettem egy hosszú betegség után... 13 éve történt, de azóta is sokszor álmodom, hogy él még, hogy hozzábújhatok, megölelhetem, hogy mesél nekem...

Szerintem feldolgozni egy szerettünk halálát igazán sosem lehet, csak együttélni vele, és idővel enyhül a fájdalom. De olyan, mint előtte sosem lesz, mert valami mindig hiányozni fog.

Elég jol sikerült. Noha sokszor gondolok rá és hiányzik.

13 voltam akkor :(

Nagyon nehéz. 3 éve ment el anyu és minden nap hiányzik, viszont az élet megy tovább. Ez az elején nagyon idegesítő és rohadt nehéz, hogy számodra megállt a világ, de igazából még csak le sem lassult és dolgokat kell csinálnod és elsodor az élet magával. Később nekem pont ez segített, suli mellett munkát kellett találni, mert egyedül maradtam, aztán háztartást vinni, meg ezer dologgal elfoglalni magam,felülni a tennivalók hullámára és sodródni el a fájdalomtól. De persze sosem múlik el. Szerdán volt a szülinapom és ugyanazt a fájdalmat és hiányt éreztem, csak már megtanultam elterelni a gondolataimat.

Én annyiszor öleltem meg és mondtam neki, hogy szeretem, ahányszor csak tudtam, és jó érzés erre gondolni, hogy biztosan tudta, hogy nagyon szeretem...

És mindig elképzelem, hogy egy óriási tvn nézi a csatornát, ami az én életemet adja és közben egy felhőn üldögél a szüleivel meg a tesómmal és a kutyám is ott szaladgál a felhőkben mint régen a hóban és ettől jobb kedvem lesz. :)