A ti szüleitek mennyire nehezen élték meg, hogy felnőttetek, saját lábra álltatok, elköltöztetek? Mennyire próbáltak visszafogni? Hogyan lehet ezt könnyebbé tenni?

Nagyon nehezen. Anya folyamatosan érzelmileg zsarolt, 4 évbe telt, mire 30 km-re el tudtam költözni otthonról.

Most el akartam menni külföldre. Mekkora cirkusz volt belőle itthon!

Nem tudják elfogadni a döntéseimet.

Apámnak fura, hogy saját fizetésem van, tehát nem szólhat bele, mit veszek magamnak.

Aztán az sem tetszett neki, hogy elköltöztem albérletbe a barátommal (aki ma már a férjem), mert minek fizetünk lakhatásért, mikor ott a nagy ház, blablabla.

Nagyon durván hátráltatott a költözésben, az utolsó napig úgy nézett ki, nem is segít semmiben, sőt, úgy kell elmenekülnöm itthonról 22 évesen. Aztán utolsó nap kicsit észbe kapott. De aztán mikor átmenetileg megint otthon laktam párommal együtt, megint eljátszotta volna a hisztit költözéskor. Akkor tudatosan kihagytuk mindenből, akkor meg nem győzött utánunk szaladgálni.

(Az anyámat nem említem, hogy reagált, mert őt a saját magán kívül nem érdekli semmi, főleg nem a 3 gyereke, tehát pont lesz*rta, mi van.)

Félig-meddig már 13 évesen elköltöztem, mert 90 km-re jártam gimnáziumba és emiatt kollégista voltam. Csak hétvégente jártam haza.

Így nem volt olyan élesváltás, amikor még messzebb költöztem a főiskola miatt. Támogattak, mindig rengeteg kajával felpakolva jöttem el otthonról.

Mondjuk amikor a főiskola miatt Budapestre költöztem, egy hét alatt berendezték vendégszobának a szobámat :) Lehet, hogy pezsgőbontás is volt, csak eltitkolták :)