Van/volt valaki abban a helyzetben, mint én? Mit tesz/tett?

Öcsém 15 éves, egy technikai zseni. Egész nap a gép előtt ül, ha épp nem ott van, akkor arról beszél, más témája nincs. Reál tárgyakból jó, a humánt nem szereti, de megtanulja, kitűnő tanuló. Mikor középiskolát kellett neki választani, a szüleim, nagyszüleim hónapokig azon görcsöltek, tervezgetik a jövőjét.

Én 16 éves vagyok, sokkal csöndesebb, mint az öcsém. Még iskolás sem voltam, már verseket, meséket "írtam", jobban mondva írattam le a nagymamámmal. Ő az egyetlen, aki nem csak az öcsémet értékeli. Humán tárgyakból jó vagyok, szeretem őket, a reál tárgyak gyengébben mennek. Az átlagom általánosban 4,5 körül volt, most 4-es, mert a matek, a fizika és a kémia lerontották. Ideiglenes felmentést kaptam matekból, magántanárnál kéne behoznom érettségiig a lemaradást, de a szüleim bagóznak rá. Apa úgy gondolja, hogy mindegy, hülye vagyok hozzá, úgysem fogom tudni megtanulni, fölösleges tanárt hívni. A másik nagymamám egyfolytában felhozza ezt a témát, úgy tesz, mintha konkrétan fogyatékos lennék. Még mindig szeretek írni, ezt csak az öcsém tudja, a többiek túlságosan el vannak foglalva mással. Mikor mondtam, hogy melyik egyetemre szeretnék menni, legyintettek, mintha esélyt sem látnának arra, hogy valaha is bekerüljek oda. (Apa 4,5-ös átlaggal szakiskolába akart küldeni mondván, hogy "ott csak lesz belőlem valami".)

Az alapszituáció ez. Nem tudom, mit tegyek ellene, szerintem én sem vagyok buta, el akarok érni valamit az életben, de ezek szerint csak én látom úgy, hogy ez lehetséges. Ha önálló keresetem nincs, zsebpénzem sem, hogy szerezzek matektanárt? Mert felmentéssel kétlem, hogy annyira kapkodnának utánam az egyetemek... Ráadásul kicsit unom már, hogy mindig az öcsém van a középpontban, engem meg úgy kezelnek, mintha semmihez sem értenék.