Segítség! Édesanyám rettentően kritikus velem, folyton azt hangoztatja, hogy csalódott bennem és hogy szerencsétlen vagyok meg béna. Azt érzem, hogy nem szeret engem. Mit tehetnék? Miért van így? Mit tegyek, hogy szeressen és büszke legyen rám?

Hol is kezdjem? 18 éves lány vagyok, van egy 10 éves öcsém, de neki más az apukája. Anya egyedül nevel minket, egy éves voltam, amikor apukámat elhagyta (okkal). Sokszor azt érzem, hogy az öcsémet sokkal jobban szereti. Neki sokkal több mindent szabad, mint nekem annyi idősen és neki mindent elnéz. Felé mindig szeretettel fordul, magától megöleli. Viszont ha én akarom megölelni anyát, van, hogy eltol magától.

Nagyon stresszes a munkája, ezért sokszor rajtunk vezeti le a feszültségét, amiért nem haragszom rá, sőt megértem őt. Olyankor viszont azt mondja, hogy utál, ami viszont nagyon fáj.

Ma nagyon megbántott. Vezetni tanulok az ő erőltetésére, az 58. óránál tartok. És sajnos nem megy túl jól! Az ezelőtti órákon sokkal jobban ment, az oktatóm már a vizsgáról beszélt. Viszont most kimaradt másfél hét, mert az oktatóm nem ért rá, és ma rettenetesen ment. Ma sírtam is az óra végén, amire eddig még nem volt példa. És haza is sírva jöttem, amitől anyukám nagyon mérges lett. Azt mondogatta, hogy én biztosan nem tudok megtanulni vezetni, mert túl béna vagyok és mindenhez szerencsétlen vagyok, amit gyakorlatban kell véghez vinni és nem elméletben. Azt mondta, hogy sajnál, hogy ilyen szerencsétlen vagyok és higgyem el, hogy neki még jobban fáj, mint nekem, hogy ilyen gyereke van és azt kell látnia, hogy ennyire béna vagyok. Mondta, hogy inkább hagyjam abba a vezetést, nem fog haragudni, csak rossz érzés, hogy pont az ő gyereke nem képes egy ilyen egyszerű dologra. Sajnos ezt ezúttal nem méregből mondta, pont ezért esett nagyon rosszul. Végig hideg volt a hangja és lemondó. Nem a kritikája bánt, mert gyerekkorom óta folyton nyersen kritizál, hanem az, hogy ennek ellenére semmiféle szeretetet nem éreztem a hangjában. Hogy ennek ellenére mégis szeretne. Úgy beszélt, mintha idegenek lennénk. Természetesen a bőgésem nem hatotta meg, soha nem szokta. :( Sajnos olyan sosem lesz, hogy ilyen helyzetben megöleljen... Ez az egész most nagyon összezavart, órák óta bőgök. Nekem anyukámon kívül nincs más a világon! Egyedül vagyok és most reményvesztettnek érzem magam. Van, hogy meglepem és kitakarítom az egész házat, és jó tanuló is vagyok, három idegen nyelven beszélek. De ennek ellenére mégsem elégedett velem, pedig próbálkozom minden erőmmel, hogy boldog legyen! A vezetést utálom, de ennek ellenére mindent megteszek és végig pozitívan álltam hozzá, mert meg akarom csinálni.

Én mindennél jobban szeretem anyát. Ha ír egy üzenetet egy kis fecnire, azt mindig megtartom és elteszem egy dobozba vagy kiteszem a falra, mindent őrzök, amit valaha nekem adott, talán ez egy kicsit mániákusan hangzik, de Ő a legfontosabb ember számomra! De mit tegyek, hogy ne tartson csődtömegnek és szeressen? Hogy tudnék jobb ember lenni a szemében?

(Ami apukámat illeti, sajnos őt nem érdeklem és nem szeret. Csak ritkán szoktunk találkozni.)

Ne haragudjatok, hogy kicsit összefüggéstelen ez a szöveg, de most nem sikerült összeszedettebben megfogalmaznom. Sajnos most is csak bőgök, pedig már megfogadtam, hogy összeszedem magam. Remélem Ti tudtok segíteni! Mindenki véleménye érdekel és bárkivel szívesen beszélgetnék akár privát üzenetben is!

Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta és bocsánat, hogy ilyen hosszú lett%