Nem merem ezt elmondani anyának. Hogy kezdjek neki? Mi lesz, ha azt hiszi, hogy újra beteg vagyok?

Bulimiás voltam, de már nem vagyok az.

Viszont ma hánytam 3x és anya hallotta...

Van egy srác, akit 14 éves korom óta ismerek. Egy évvel idősebb nálam, de évfolyamtársak vagyunk.

Már akkor is a lányok kedvence volt, a "Tökéletes Fiú", aki helyes, magabiztos, népszerű. Aztán bekerültem a baráti társaságába és most, az utolsó évben viszonyunk lett. Senki nem tudta és jó volt, nekem ő volt az első mindenben... Viszont ezt be kell fejeznünk, hiszen tudjuk, hogy a dolognak nincs jövője, csak egymás idejét raboljuk, ezt elmondtam neki. Ő nem így gondolta, de elfogadta, csak egy utolsó éjszakát szeretett volna velem és akkor ez nem tűnt hibának, gondoltam szórakozunk egyet utoljára. De nem így lett.

A dolog pénteken történt, akkor csak sírtam picit utána, visszafogottan, úgy gondoltam, hogy ez normális, hiszen bármennyire nem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk, akkor is kötődtünk egymáshoz és fontos volt nekem (januárban a legjobb barátnőmmel ment tönkre a fiú miatt a barátságom).

De tegnap voltunk egy buliban, külön érkeztünk és megbeszéltük, hogy nem erőltetjük a "maradjunk barátok" témát, jobb lesz egy ideit kerülni a másikat. És az este elején ez működött, de láttam, hogy más lányokkal jópofizik, aztán a mosdóban is róla beszélt 2 lány, hogy vele mennyire lefeküdnének. És ez sok volt, kimentem és elkezdtem sírni, vagyis ez enyhe kifejezés. Annyira zokogtam, hogy nem bírtam levegőt venni. Utánam jött a srác egyik legjobb barátja és próbált arrébb vinni, hogy ne lássanak a többiek, beültünk a kocsijába és ott percekig nem bírtam megszólalni, csak sírtam. Aztán elmondtam, mi a baj és hazahozott, de akkor sem tudtunk beszélgetni, mert zokogtam.

Ittam ugye, meg cigiztem is, amit sosem teszek és nagyon rosszul lettem, ahogy bejöttem az ajtón, az utam a fürdőszobába vezetett.

Reggel sem lettem jobban, mert a gyomrom görcsben van, alig bírtam enni, de olyan ideges voltam, hogy az ebéd is kijött belőlem, meg most a vacsora is.

És anya most felvetette, hogy talán újra járnom kéne pszichológushoz, mert stresszes az utolsó év a gimiben. De erről szó sincs, csak van ez a "probléma" és nem akartam anyának elmondani, mert mit gondolna rólam, hogy teljesen lelketlen vagyok, vagy nem tudom.

Vagy szerintetek elmondhatom neki?

Mert amúgy jó a kapcsolatunk, de nekem sosem voltak fiúk az életemben, ezen a fiún kívül még csak nem is csókolóztam senkivel. Szóval sosem lelkiztem anyával ilyenek miatt.