A szüleim mostanában többször mondják nekem, hogy pasizzak már be, de én még nem akarok. Mit tegyek, hogy szereljem le őket?

Sosem értettem, egyik ember miért akarja ráerőltetni a másikra egy olyan életet, életmódot, amiben a másik nem érezné jól magát. Mert hát a Mari, meg a Piri is így élt. Az lehet, de ő a Mari, meg a Piri.

Lehet, útban vagy a szüleidnek, unokázni akarnak, vagy dicsekedni a gyerekükkel a szomszéd Józsinak.

Anyukád valószínűleg le van ragadva a saját fiatalkoránál, amikor az embernek 20 évesen már családja volt. Sokak számára a boldog felnőtt élet egyenlő azzal, hogy kapcsolat, házasság, gyerek. Nem tudják elképzelni, hogy valaki lehet boldog ezek nélkül is. Nálam is megvolt ez annak idején, amikor erőszakkal küldeni akartak társaságba, pedig tudták, hogy nekem a mindennapi emberi interakciók elviselése is rengeteg energiát emészt fel és amikor végre hazaérek, szeretnék egyedül lenni és a saját dolgaimmal foglalkozni. Minden nap az orrom alá dörgölték, hogy "x-y lányának már barátja van!"- és elvárták, hogy rosszul érezzem magam emiatt. Az osztálytársaim ált. és középiskolában is az a kategória voltak, akikre nem vagyok kíváncsi és örülök, hogy nem kell látnom őket többé. Aztán később, amikor rájött az "unoka-láz", random kezdett nekem előadásokat tartani, hogy milyen jó lesz, ha gyerekem lesz, pedig mindig is tudta, hogy undorodom a gyerekektől, félek tőlük és nem akarok gyereket. Ettől eltekintve a mai napig képes nekem cuki képeket mutogatni kisbabákról, pedig több kiakadásom is volt már ezzel kapcsolatban.

Egyszóval vannak, akik nem képesek felfogni, ha a gyerekük nem olyan életet szeretne, amilyet ők elképzeltek neki. Ez független attól, hogy aspergeres vagy (egyébként én is az vagyok, merő véletlenségből.) Hagyd rájuk, mást nem tehetsz. Majd megunják. Az én anyám is tajtékzott, amikor közöltem, hogy nem akarok gyereket, azt üvöltötte, hogy nagyobb a baj a fejemben, mint ahogy azt eddig hitte, de később tudomásul vette, hogy ez nem az ő döntése. Persze újra és újra előhozta a témát és kellett pár erősebb hangvételű véleménynyilvánítás is a részemről, miszerint ha gyereket akar, akkor szüljön ő, ne az én nyakamba akarjon egyet csak azért, hogy ő unokázhasson.

A diplomaosztót gondold át, ha úgy érzed, feszélyezne a tömeg, akkor ne menj el. De ez egyedül a te ünneped, a te döntésed, ne befolyásolja a többi hallgató. Én sem mentem el a bsc-s diplomaosztómra, elsősorban a tömegiszonyom miatt, pedig anyám nagyon csalódott volt, hogy nem lehetett ott (szerintem ő simán elment volna nélkülem is, nem a diplomám volt fontos, hanem a cirkusz meg a talár.) A mesterképzésesre viszont elmentem, ott jóval kevesebben voltak és végeredményben nem is volt rossz.

majd 30 évesen kéne már kis életképességet mutatni eddig pihenteted mag az iskola padban mikor fogsz élni

egyedül tuti éhen döglesz

Arra ugye nem gondoltál, hogy a szüleid nem rosszindulatból de örülnének ha végre élnéd az életedet, külön tőlük..

Nekem is nagy gyerekeim vannak, imádom őket, de bevallom a frász kerülgetne ha 26 évesen még a nyakamon élnének. Azért ennyi idősen már ideje kirepülni a családi fészekből.

Egyikőtöknek sincs igaza, de a végső döntés a tiéd.

Két ilyen nőt ismertem, az egyik hozzád hasonló korú, aki minden egyes pasijelöltet azonnal a barátzónába vágott, aztán nekikezdett egy hosszas tesztelőprogramnak, mert állandóan horrortörténeteket böngészett kapcsolatokról a neten. Ezen persze a legkitartóbbak is elbuktak, de a többség feladta az első 1-2 hónap után. Mit is lehetne kezdeni egy jégkirálynővel, akivel még egy randit is kínszenvedés összehozni és egy apróság miatt is kiakad? Végül talált valakit aki megfelelt, 3 évig voltak együtt, aztán szétmentek. Na bumm, ennyit a keresgélésről.

A másik karrierista volt alkalmi kapcsolatokkal, aki 35 évesen jött rá, hogy szeretne gyereket, de ehhez partner is kellene. Végül teherbe esett "véletlenül" egy helyi fickótól, aki viszont rövid úton otthagyta, el is költöztek. Persze az ember azt hiszi, hogy mindenki a kegyét fogja keresni és van ideje mint a tenger, csak ez nem így van a valóságban, pláne ha valaki a kelleténél érzékenyebb/hisztisebb, és menekülnek tőle a pasik a jobb partikhoz.