Szülők! Kb. hány éves korban aggódnátok, hogy a gyereketeknek sosem volt párkapcsolata? Úgy értem, a gyerek hány éves lenne akkor, amikor aggódni kezdenétek?

Párom anyja ilyesmi. Páromnak sokáig nem volt senkije, komoly kapcsolata gyakorlatilag előttem nem is volt. Anyuka meg is kérdezte tőle, hogy esetleg nem meleg-e.

3 éve vagyunk együtt, anyukának nem felelek meg, a napokban lett elegem belőle, számomra az anyósjelölt megszűnt létezni. Az a szerencsém, hogy a párom tökéletesen átlátja a dolgokat, hiába próbálja az anyja telebeszélni a fejét, hogy én mekkora sunyi szemétláda vagyok.

Lehet, hogy ha egy kevésbé kitartó nőt szed össze, már rég egyedül maradt volna, és anyuci örülhetne. Így visszanyalt a fagyi, mert anyuci maradt tökegyedül.

A kérdésre válaszolva, ha szülő lennék, elsősorban lehet, hogy magamban keresném a hibát, esetleg rákérdeznék, hogy miért nincs kapcsolatot, és a választól függően dönteném el, hogy tennem kell-e valamit, vagy sem. Értelem szerűen, ha azt látom, hogy kezdek átmenni abba a tipikus "anyóspajtásba" akkor visszavennék magamból.

Az, hogy valaki unokára vágyik, a magánügye. Nem adhatja ki parancsba.

28 vagyok, és nem volt kapcsolatom. Nem gondolom úgy, hogy megéri. Nem az az ember vagyok, aki állandóan a másikon lóg, vagy ezt tűri. Mindig mondtam, hogy akkor tudnék csak párkapcsolatban élni, ha külön lakásban élnénk. :)

Ez a külön lakás jó.

Szerintem is az együttélés teszi tönkre a kapcsolatokat.

Ez egy nagyon érdekes kérdés, kár, hogy csak ma láttam meg... Na mindegy, remélem, még olvasod a válaszomat. (És azt is, hogy újak is érkeznek.)

Őszintén szólva, kis megkönnyebbülés volt olvasni azoknak a válaszait, akik húszas éveik végére még szintén nem tudnak "kit felmutatni" és nem is tudtak korábban sem.

Ezzel én is így vagyok. Nő vagyok, nyáron 30 leszek, még soha nem volt senkim, és ahogyan telnek az évek, egyre inkább úgy érzem, ha idővel lesz is valakim (szeretném, hogy legyen), csak olyan valaki lehet, aki nem jobb híján jön, és akivel kölcsönösen meghagyjuk egymás szabadságát, például olyan módon, hogy egy nagyobb házban elszeparáltan élünk, vagy mindkettőnknek saját lakása van. Harmadik felet nem tűrnék meg, és neki sem kellene attól félnie, hogy én lépek félre, mert én mindenképpen komoly kapcsolatot szeretnék, de a személyiségem sajnos egyre inkább megcsontosodott, és fontos számomra, hogy "visszavonulhassak" olykor a saját világomba, és ne kelljen máshoz alkalmazkodnom.

Talán önzőn hangzik, amit leírtam, ezért annyit még hozzátennék: a felelősséget nem hárítanám. Ha tiszta szívből megszeretnék vkit, mellette állnék akkor is, ha padlóra kerülne. Egészen egyszerűen csak arról van szó, hogy úgy érzem, én csak "szabadságban" tudnék igazán jól kötődni.

Ami a szüleimet illeti: azt hiszem, aggódnak - főleg anyukám. És meg is értem őket. Minden normális szülő vágya, hogy a gyerekei egészséges életet éljenek, minden értelemben. De azt nem szabad elfelejteni, hogy az emberek különbözők. Különböző ütemben érnek meg bizonyos dolgokra, és különbözők a vágyaik is. Ehhez még hozzájön, hogy a mai kor egyáltalán nem kedvez az introvertált, nehezen kapcsolatot teremtő embereknek. Itt a gyk-n is láthatod, hogy meglepően nagy azoknak a száma, akiknek későn lesz először párkapcsolatuk. A Te gyereked a 21 évével még közel sem kirívó eset.

20 vagyok, nincs kapcsolatom és nem is akarok, sőt, hogy még egy lapáttal tegyek rá, lányként merem ezt megengedni magamnak. Viszont külön élek a szüleimtől, vannak barátaim és nem otthon gubbasztok egész nap. Hogy is van ez?

Hogy a kérdésre is válaszoljak: az enyémek most kezdtek el aggódni, és kérdésükre készségesen elmagyaráztam, hogy addig leszek magànyos (értsd: kapcsolat nélküli), amíg nem jön valaki, aki hajlandó eleget tenni ahhoz, hogy megváltoztassa ezt, mert én nem fogok a fiúk után futni, és nem állok össze senkivel csak azért, mert "ciki" egyedül lenni.

Azt mondták, annak is jobban örülnének, ha leszbikus lennék, mert akkor lenne párom - csak azt nem értem, miért hiszi azt mindenki, hogy pár nélkül sivár az élet, mikor tele van olyan dolgokkal, amik nagyszerűvé teszik, és ebből csak egy dolog a párkapcsolat.

Pár nélkül sivár az életEM.

Mindenki csak a saját érzéseiről tud nyilatkozni. Én sem mondom, hogy jobb pár nélkül. Azt mondom, hogy nekem jobb.

Szerintem nem kell aggódni, mindenkinek a saját magánügye hogy van e valakije vagy sem. Csak azért mert anyukám majd unokát szeretne nem fogok összejönni valakivel hogy szuljek unokákat akikre annyira vágyott. Nem fogok a nyakán elni életem végéig. Nem tudom miért kell összefüggnie a kettőnek. Ha valaki egyedül érzi jól magát akkor had legyen egyedül. Valaki kapcsolatban. Mindenki más

22L