Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Elmondjam, hogy lek-zott a...

Elmondjam, hogy lek-zott a barátnője? Vagy már felesleges szólnom bármit is?

Figyelt kérdés

Apával mindig jó kapcsolatom volt, a válás után is ugyanúgy támogatott. 2 éve lett egy barátnője és ő elég nehezen viselte, hogy apától kaptam lakást, eljárunk kettesben nyaralni, anyagilag is számíthatok rá.

Nem kedvel, ezt a tudtomra adta.

Tegnap ünnepeltük mamáéknál a névnapomat és kint telefonált valamelyik barátnőjével cigizék közben, egyértelműen rólam és én ezt végighallgattam. Kb. lehordott mindennek ok nélkül.

Nem kedvel, rendben van, viszont én sem ócsárolom őt másoknak, egyszerűen nem veszek róla tudomást. Én is gerjeszthetném a feszültséget, de nem teszem, mert örülök, hogy apa jelenleg boldog és végre nem 1-2 hetente cseréli le a lányokat, nőket.


Beszólt a névnapi ajándékaimra is, hogy bezzeg mások még egyben sem láttak ennyi pénzt, mit amennyit mamáék elszórtak nekem egy sima névnap miatt.

Szegény családban nőtt fel, nehéz körülmények között, de ez szerintem senkit nem jogosít fel arra, hogy így viselkedjen.


Csak az eddigi dolgokról sem beszéltem apának, nem tudom, hogy utólag mennyire lenne jó ötlet elmondani. De ez már tényleg sok, indok nélkül utál.


2016. febr. 22. 08:16
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
85%

#10: nem pár, egy ember okoskodik csak.

Észre se kell venni az ilyet, nem kell éltetni a reagálásaiddal. Akkor megunja és odébbáll észt osztani.

2016. febr. 22. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:
Hát jó, csak akkor is bosszantó, hogy más segítséget szeretne és idejön hergelni feleslegesen...
2016. febr. 22. 09:08
 13/16 anonim ***** válasza:
28%

Ha feszkót akarnék levezetni, hülye kérdéseket ínék ki a gyakorin.:-)


Egyébként meg nem értem, mihez kell segítség. Ezek szerint apád is tud róla, hogy a barátnője nem bír, nagy meglepetés nem érné, téged se kellett volna meglepjen, hogyan beszél rólad a barátnőjével. Amúgy igazi érzelmi manipulátor vagy, ahogy elegánsan átsiklasz afölött, hogy kihallgatod más privát telefonbeszélgetését, sajnáltatod magad és segítséget kérsz, holott apáddal való kapcsolatodon semmit sem változtatott a barátnője. Miért is kéne téged sajnálni? Vagy megdicsérni, milyen rendes vagy, hogy "nem gerjeszted a feszültséget"?:-) Mert ez nagyon jó szöveg, hogy "örülsz apád boldogságának", csak épp nem igaz.

Apád felnőtt férfi, képes rá, hogy helyükön kezelje a dolgokat, és rendet tartson a tyúkudvarban. Tökmindegy, elmondod-e neki a kihallgatott beszélgetést vagy se, nyilván oka van annak, hogy két éve együtt van a csajjal, a te érdekeid meg nem sérültek eddig se, csak a barátnő szemében nem vagy kishercegnő. Lesznek így többen is, nyeld le. Vagy írj minden alkalommal a gyakorira, előbb-utóbb csak felnősz szellemileg is.:-)

2016. febr. 22. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
62%
Mindig azt vallom, h az erintettek beszelhenek egymassal. De ez esetben azt Nagy ndom, beszelj apaddal ndulatok nelkul es korrekt hozzaallassal beszelj a baratnojerol es arrol, h teged ez bant. A leirtakbol ugy tunik, kozel vagytok egynashoz.
2016. febr. 22. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:

13-as, elhúzhatsz any.dba, fogalmad sincs, milyen, ha valaki ok nélkül - csak azért, mert létezel - utál. Akár a kérdezőt, az én mostohaanyám is szívből gyűlölt. Ha beszélgetni akartam vele, elhajtott; jó, tegye, de akkor arra se vegye a fáradtságot., hogy minden nap minimum 3x beszól. Mert az viszont ment, apa tudtával! Szóval ennyit a tyúkudvarban való rendtevésről - 6 évig simán elnézte, hogy a kedvese alpári stílusban, teli megvetéssel beszél velem/rólam.


Kérdező: hagyd a csába, apád tudja nyilván, milyen a barátnő, de a farka fontosabb. Ezzel pedig nem tehetsz semmit.

2016. febr. 23. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:

a leírás és a kommentek alapján eléggé egyértelmű,hogy nem téged utál, hanem az zavarja,hogy apukád több pénzt költ rád, mint amennyit rá. de ez amúgy tök jogos, te a lánya vagy, az is maradsz mindörökre. ő meg "csak" a barátnője, akivel 2 éve jár. szóval nem jogos a pattogása. szerintem még az is meglehet, hogy apukáddal a pénze miatt van.

de neked ez nem dolgod. ne szólj bele. ha tényleg csak kiahsználja apukádat, akkor az úgyis ki fog bukni, vagy esetleg már rá is jött apukád.. szóval szerintem ne avatkozz bele.

de nyilván megemlítheted apukádnak,hogy mit hallottál, meg hogy zavar,hogy sajnálja tőled az ajándékait.

2016. febr. 23. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!