A páromat hívná apának a lányom, nem furcsa ez?

Nem hiszem, hogy furcsa.

Engem 7 éves korom óta nevel a nevelőapukám, mindenkinek apakánt mutatom be, és ő is lányának mond. Nem állunk le minden idegennek elmondani a családi sztorit.

Nem furcsa, de most egy 2 évesnek miért kell elmagyarázni, hogy az nem apu, hanem Géza bácsi? Még gyerek, hagyjad, mostohatestvérem most 6 éves, és nem érti, hogy mi az a mostohatestvér, és hogy van neki egy tőle tizenévvel idősebb testvére akit soha nem látott.

Mellesleg én a szomszédomat hívtam apunak, akinek szintén van 2 lánya, hadd éljen ebben, most ne zavard össze, ha az illetőt is szereti a kislányodat, akkor nincs probléma :) majd szép lassan kialakulnak a dolgok, akkor ráér, ne törd össze egy 2 éves kislány lelkivilágát, tapasztalatból mondom.

Én azt nem értem, hogy téged miért zavar....elméletileg hosszútávra tervezel az illetővel. A lányod elfogadta apának, apának tekinti, mert ő van vele, ő foglalkozik vele. Magyarul ő az apja...sokkal inkább ő, mint aki csak legyártotta. És mégis, te ragaszkodnál ahhoz, hogy amazt szólítsa apának. Szerintem nem a kislányod a furcsa, hanem te. Örülj neki, hogy egész családban nevelkedik és nem csonka családban. Rájön az majd magyarázat nélkül is egyébként, hogy mi az ábra...A gyártónak lesz inkább gáz elmagyaráznia a lányának, hogy miért nem ő tölti be a családfő szerepét...kíváncsi lennék, mivel fogja magyarázni...ha megtudja az igazat, még amúgy se fogja apjának szólítani.

A szülő az, aki a szülő szerepét betölti, nem pedig az aki csak biológialag az....lásd, örökbefogadott gyerekek és szüleik.

Talán ideillő történet:

Nekem a szüleim elváltak úgy 12 éves koromban. Apám sose törődött velem úgy ahogy egy apától elvárható, és bevallom őszintén egy idegennek éreztem. (Mindezek mellé alkoholista is volt, és bántotta a családot de ez más történet). Ha megkellett venni valami, pl. egy cipőt mert a másik kilyukadt, azt is nagy hisztivel tette és hónapokig azt hangoztatta, hogy vett nekem egy cipőt. Bár bevallom tényleg nagy dolognak számított, hiszen 13 év alatt csak egyszer vetemedett ilyenre.

Gyerektartást, amíg kötelezték fizette, utána nem, mondván nem keresem, hát de ő se keresett. Ő elvárta volna hogy én teperjek utána. Mi több, elég nagy nyomorba döntötte a családunkat is a válással. Én emiatt hamar fel kellett nőjek, és hogy segítsek otthon suli mellett még dolgoztam is és azon aggódtam 8 éven át hogy mi lesz velünk, hiszen napról napra éltünk. Őt ez nem zavarta.

Édesanyám újra megházasodott. A férjétől 1 év alatt több szeretetet kaptam, több segítséget és támogatást, mint az én biológiai apámtól egész életemben. A minap történt, hogy egy újonnan megismert ember teljesen azt hitte, hogy ő az én apám. Természetes volt, hogy nem említem meg neki, hogy egyébként vérszerint nem az. De sokkal inkább tekintem őt az apámnak..ő meg szintén a lányaként szeret.

Egy apa nem az aki csak segít a gyártásban. Ezt a szerepet ki kell érdemelni törődéssel, szeretettel. Ha valaki ezt önként felvállalja, azt inkább tiszteletreméltónak kellene tekinteni és nem zavaró dolognak. Nem is értem, hogy hogy lehet olyat mondani, hogy amíg kicsi, nem tud mit kezdeni vele. Pont akkor alakul ki a kötődés és ha X éves koráig vár, míg a gyerek el nem kezd mondjuk összefüggően beszélni (mert akkor már talán elég értelmesnek fogja már gondolni őt a kedves apja) akkor ő majd fejre állhat és hozhatja a drága ajándékait, akkor se fogja őt a gyerek szeretni, és jobban is teszi.

Ezt a kialakuló jó kapcsolatot ne rontsd el, hosszú távban gondolkodva és a gyerek érdekeit figyelembevéve inkább ez a döntés éri meg.