Ti nem féltek attól, ha a szüleitek megöregednek és betegek lesznek?

Ezen MOST törni a fejed értelmetlen dolog, mert egyáltalán nem biztos, hogy egyáltalán lesz ilyen, lehet, hogy holnap elüti öket egy autó és meghalnak (nem kívánom ezt, de lehetséges)

Ugyanígy lehetséges, hogy TE leszel beteeg/rokkant és nekik kell téged ápolni, esetleg eltemetni. (Bocs, de ilyen eset többször van, nem rosszat kívánok, csak felsorolok egy csomó váratlan dolgot)

Lehet, hogy egyáltalán nem lesznek betegesek, sok olyan 70-80 évest ismerek, akik ellátják magukat, önállóan megélnek, és nincs jóformán semmi bajuk. Tehát öket nem kell senkinek ápolni, annak ellenére, hogy öregek.

Mellékesen sokkal több olyan idös embert ismerek, akik megvannak, mint olyat, aki ápolásra szorul, ezért azt készpénznek venni nem érdemes.

Ha azonban tényleg ez a helyzet elöfordulna, akkorra a te helyzeted is változhat, elvégre 27 évesen még az életed és a pályád kezdetén állsz.

Az meg, ha otthonba kell adni öket, nem a te hibád és már régen nem a "kidobom az öreget, mert nincs haszna" dolog. A legtöbben egy beteg, rokkant, esetleg demens embert képtelenek ellátni, mert szaktudást igényel, ha otthon a gyerek "ápolja", akkor sokkal többet szenved, és rosszabbul van ellátva, mint egy erre szakosodott otthonban, ahol szakképzett személyzet mes állandó orvosi felügyelet van.

De minden egyébtöl eltekintve semmi érteme ezen most törni a fejed, erre ráérsz akkor, ha bekövetkezik. Az meg, hoyg emiatt lemondasz a saját gyerekröl, enyhen szólva is értelmetlen ötlet - mert a végén sem gyereked nem lesz, sem a szülöket nem kell ellátni, és így két szék közt a pad alatt találod magad.

Megöregedni? Vicc, édesanyám 42 évesen halt meg évtizedek óta tartó betegség után. Ha úgy vesszük, majdnem az élete felét a nyomorult kórral, fájdalmakkal élte, de soha nem láttam rajta, hogy "kevés öröm" lenne az, hogy vállalt engem. :)

És nem gondolkodok ilyesmin, mert értelmetlenség, hiszen bármikor beüthet a gond, apa akár kettő másodperc múlva is tolószékbe kerülhet.

És igen, menj dolgozni, hidd el, jót tesz - én is melót keresek.

Én is egyedüli gyerek vagyok, a szüleim 70 felettiek.

Az én szememben arra nincs mentség, ha valaki a beteg hozzátartozója mögül érzelmileg "kihátrál" - ha egészségesen jó volt a kapcsolat -, arra hivatkozva, hogy valamiért neki "nehéz":( A betegnek is nehéz. Össze kell szednie magát az embernek, és igenis, megtenni, ami tőle telik.

Anyámnak már több komolyabb, hosszabb "kórházi kalandja" is volt, de valahogy mindig megoldottuk.

Ugyanezt láttam a szüleimtől is: ők is vezető beosztásban, ráadásul mindketten egyedül élve gondoskodtak a szüleikről - csak a lehető legszükségesebb külső segítséget igénybe véve, és a nagyszüleimnek csak az utolsó heteket / hónapokat kellett kórházban tölteniük. Nem "nyafogtak", hogy "nehéz", meg "nem bírják".

Anyám pl. egyedül nevelt engem, vezető beosztásban dolgozott, és éveken át minden nap kétszer látogatta a szüleit, hogy elintézze a reggel és este szükséges dolgokat. Plusz még mentőzés, kórház, ha olyan volt a helyzet. Sosem panaszkodott, és nem úgy élte meg, hogy micsoda "teher", hanem úgy, hogy a szüleinek szükségük van rá, és ettől vagyunk egy család.

Nekem már többen pedzegetik, hogy anyámat intézetbe kellene adnom. De eszembe sem jut, legalábbis egyelőre. Csak akkor tennék ilyet, ha zavart lenne az elmeállapota, és ezért 24 órás felügyeletre lenne szüksége.

És nem, egyáltalán nem félek. Van önbizalmam:) Tudom, hogy ha beüt a krach, meg fogom találni a módját, hogy megoldjam.

Szerencsés vagy olyan téren, hogy a szüleid még nem idősek és a leírásodból azt gondolom, hogy egészségesek.

Ezzel kell törődnöd, nem pedig azzal, ami nincs, mert a félelem nem fog megóvni semmitől, nem változtat semmin. Lesz, ahogy lesz...De ha esetleg tényleg betegek lesznek a szüleid (ami ne legyen!), akkor is látom, hogy jobb kezekben lesz, mint sok más idős mivel látszik, hogy nagyon szereted őket. Tessék egy nagyon igaz idézet: _

"Magunk teremtjük a félelmet. A félelemnek egyetlen lakóhelye van: a jövőbe tekintő gondolatunk. Amitől félünk, üres fantáziálás, olyan dolog, ami nem létezik az adott pillanatban, ami nincs, és ha nem akarjuk, nem is lesz. Tehát a félelem csak elmezavar... nem tévesztendő össze a veszéllyel. A veszély az valós, a félelem az rajtunk múlik."

Ezen ráérsz 20 év múlva gondolkodni.

Rendben, betegség mindig jöhet sajnos, de bármilyen korban. A felettünk lakó 38 évesen lebénult tolókocsiba, a 68 éves anyukája és 72 éves apukája segít neki.

Szerintem mindenki aggódik emiatt, de ne vidd túlzásba.

A megoldás majd jönni fog, de ez jóval később lesz.