Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Jó lesz ha a páromat küldöm...

Jó lesz ha a páromat küldöm el a fizetésemért?

Figyelt kérdés
3 évig dolgoztam apukámnál. Pár hete felmondtam, eljöttem onnan. Gyerekoromban vert, utána lelkileg bántalmazott. Még felnőtt koromban is. A munkahelyen ahol ő volt a főnököm sokszor bunkó volt és úgy beszélt velem mint a kutyával. Múlt héten felhívott biztos vagyok-e abban hogy otthagytam, mondtam igen ő erre, hétfőig még gondoljám át. Nem mondtam semmit rá, korábban eldöntöttem. Ma reggel felhívott és hangosan, ordibálva mondta: hol vagy kislányom mi a fenét képzelsz magadról? Hétfő reggel 8 órát beszéltünk meg. Én közbe vágtam hogy de nem ilyet nem beszéltünk meg. Ő erre még jobban kiabálni kezdett. Akkor már remegtem és a bal karom is elzsibbadt az idegességtöl. Majd kinyögtem: félek és rettegek tőled! Apám erre üvölteni kezdett, én szépen mondtam neki nem beszélhet így velem többet. Kinyomtam a telefont rá. Többé nem az apám. Nem akarok vele sem beszélni sem találkozni. Így is nehezen mondtam fel mert féltem tőle. Ja és alkoholista is. Nagyon sok cuccom van az irodában. És a fizetésem, végkielegítésem is apámnál van. Elküldhetném érte a páromat? Én is mennék vele, de látni nem akarom sem beszélni vele.
2016. jún. 6. 16:25
 1/7 anonim ***** válasza:
Persze, menjetek együtt.
2016. jún. 6. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Ahogy az irasodbol kiderul, szerintem ne szamits konnyu menetre. Nem hiszem hogy csak ugy a baratod kezebe fogja nyomni a penzedet meg a cuccaidat..
2016. jún. 6. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
ha vannak papríjaid amivel igazolhatod, hogy ott dolgoztál akkor bár nem lesz könnyű menet de megszerzheted a pénzed, ha viszont feketén dolgoztál nem látok rá sok esélyt, de egy próbát megér a pároddal(csak a párodnak nem adja oda a pénzt csak ha meghatalmazást nyomsz a kezébe).
2016. jún. 6. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Páromtól kicsit fél, mert a párom jó ember és nem úgy gondolkodik mint ő. Apám szégyelli is magát a párom előtt.

Be voltam jelentve. Vannak papírjaim.

2016. jún. 6. 17:01
 5/7 anonim ***** válasza:
Más nem veheti fel helyetted a fizetésed, meg a kilépő papírokat is alá kell írnod, úgyhogy kénytelen vagy találkozni apáddal. Ha ennyire félsz tőle, vidd magaddal a párodat is, de ő egymaga nem fogja tudni elintézni a papírmunkát helyetted.
2016. jún. 6. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
vagy menjetek együtt, vagy írj egy meghatalmazást, amit írass alá két tanúval
2016. jún. 6. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Na, én ezért vártam volna meg, míg megkapom a fizetésemet...


De szerintem is akkor menjetek ketten.

2016. jún. 7. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!