Mit csináljak anyámmal, aki abban leli örömét, hogy folyton a betegségekről, halálról, kórházról, mentőről beszél, vagy más negatív dolgokról, de semmi másról?

Ugyanebben a cipőben járok. Anyut fiatalabb korában rengeteg trauma érte (halva született csecsemő, majd nem sokkal utána az első férje elvesztése). Ezek után még rengeteg lelki és fizikai bántalmazást elszenvedett, csoda, hogy még életben van, roppant erős nő. Sajnos idegileg rendkívül labilis, a legártatlanabb kérdésnél is leharapja néha a fejemet, pedig amúgy egy aranyszívű nő, szeretem nagyon. Neki is a kedvelt témái közé tartoznak a betegségek és az egyéb negatív dolgok. Múltkor mondtam neki, hogy legyen szíves nem ezekről beszélni, de nagyon megsértődött, ilyenkor nem lehet neki semmit sem mondani. El szoktam menni itthonról egy kis időre, amíg lenyugszik. Amúgy sajnos rám is átragadt a depressziója, pici korom óta érnek az ingerek. Most 20 évesen én is egy idegroncs vagyok, de nem csak emiatt, számos más oka is van. Anyu jár pszichiáterhez, aki azt javasolta neki, hogy ne tekintsen a múltba, az táplálja a depresszióját legfőképpen. Ennek ellenére rendszerint visszatekint, úgy érzem, hogy ez már nem is fog változni, sajnos ő mindig ilyen negatív lesz élete végéig...de szeretem, mert mindig ott volt velem a nehéz időkben is, pedig láttam rajta, hogy legszívesebben az öngyilkosságba menekülne, de soha nem tette meg, ezt nagyon becsülöm benne. 20/F