Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ez normális viselkedés az...

Ez normális viselkedés az öcsémtől?

Figyelt kérdés

Sziasztok, nem találtam jobb kategóriát, ezért előre is elnézéseteket szeretném kérni.


Az öcsémről lenne szó.

15 éves múlt, és szinte kivétel nélkül minden hétvégén kimegy a haverjaival. ezzel persze semmi gond nem lenne, ha az "állítólagos barátai"

nem szoktatták volna rá az alkoholra. ugyanis emellett még egyéb más egészég károsító szereket is fogyaszt mint pl cigaretta (elvileg ezt az iskolában kínálják neki, de szerintem más is van a dologban), sőt az egyik barátnőm akinek szintén ilyen dilinyós öccse van, azt mondta hogy füvezésen is kapták a gyereket (pénzt találtak az ágya alatt a szülei, és nem tudta megmondani a gyerek, hogy honnan van, az osztálytársai azt mondják valami marihuanát árultak neki vagy mi a fenét)


szóval hétvégénként úgy jön haza, hogy elég bizonytalan állapotban van, anyáék viszont késő estig dolgoznak, szóval le tudja tagadni az ügyet, én pedig még nem beszéltem vele.


katolikus család vagyunk, bár nem gyakoroljuk annyira a vallást, szerintem nagyon erkölcstelen dolog amit csinál.


még nem szóltam anyáéknak mert azt mondta először az öcsi hogy egyszeri alkalom és kérlelte hogy ne mondjam el de ha így folytatja akkor el kell mondanom nincsen más választás.


mit tennétek a helyemben?


a válaszokat előre is köszönöm (17/l)



2016. aug. 2. 19:02
 1/9 anonim ***** válasza:
59%
Mond el a szüleidnek. Hidd el,ez a legjobb választás.
2016. aug. 2. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

egyébként barátnője van (3 hónapja vannak együtt elvileg)

és egy középerős gimnáziumban (nevet nem említek, nyilvánvaló okokból) 4-5-ös tanuló (4.3 feletti átlag az elmúlt 4 félévben) és csak 1 hármasa volt, ami készségtárgy, rajzból.

nem látszanak rajta MÉG a szerek hatásai, de nem szeretném hogy tovább fajuljon a helyzet, szerintem egy hétvége alatt 2 GYEREK nek 1.5 liter vodka azért egy kissé túlzás (ezt is egy osztálytársától hallottam, nem biztos azért)


bár én biztosan állíthatom hogy hosszú távon kihat majd az egészségére (én orvosira készülök, anyu gyógyszerész) én viszont 2-3 dl minőségi vörösbornál nem megyek tovább havonta egyszer maximum.


anyagi gondjaink, családi viták szinte nincsenek is, ezek nem lehetnek a probléma gyökerei.


mi lehet a probléma, én próbáljak meg rá hatni először?

2016. aug. 2. 19:18
 3/9 anonim ***** válasza:
Ha tényleg ekkora nagy a probléma, akkor a segítséget nem segítségnek fogja venni, hanem támadásnak, és nem is valószínű hogy bevallja. :\ Először szerintem a szüleiddel beszéld meg, hogy te hogy látod a dolgokat,és aggódsz. Aztán ők majd eldöntik, hogy hogy legyen.
2016. aug. 2. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
#1: igen, szerintem is ez a megoldás lenne evidens, viszont apáék nagyon kiakadnának, nem szeretnék a mindennapos stressz mellé még 1 nyavalyát a nyakukba varrni, ha esetleg van más megoldás (?)
2016. aug. 2. 19:24
 5/9 anonim válasza:
Nem tudom mennyire ápolsz vele mély kapcsolatot, de én a helyedben először leülnék és beszélnék vele úgy, hogy teljesen őszinték vagytok egymással. Például te is elmondasz valami olyan dolgot amit nem szívesen osztanál meg vele, és ő is elmondaná ezeket az ügyeit neked. Mert akkor kölcsönös lesz, és éljen a bizalom:) Szerintem nem jó egyből a szülőket hívni mert maximum annyit tudnak tenni, hogy nem engedik el hétvégente, meg büntetések stb. Abból meg lázadás lenne, viták, mégtöbb hazugság. Előbb megpróbálhatnátok ti megoldást keresni ketten a problémára. Ha meg nem sikerül, nem mondja el, akkor mindenképpen szólj a szüleiteknek. Én is középerős gimibe járok, 4,9-es átlagom van, és szerintem ha nem romlott neki az átlaga, akkor valószínűleg olyan nagyon komoly baj nem lehet:) mert azért egy gimnáziumban hamar le lehet rontani. Ne idegeskedj ezen, sokan hirtelen kezdenek kamaszodni. Bár az, hogy nem csak alkoholt fogyaszt egy kicsit durva. Na, a lényeg, hogy próbáld megbeszélni először TE vele, és majd ha nemtudtok megoldást találni vagy el se mondja, akkor hívd a szülőket. Gondold végig mit tudnának tenni. Ismered a szüleid, döntsd el, hogy lenne a helyes. De azért mindenképp megkéne akadályozni, hogy a helyzet tovább durvuljon meg ilyesmi. Sok sikert!:) 14/L
2016. aug. 2. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

"és szerintem ha nem romlott neki az átlaga, akkor valószínűleg olyan nagyon komoly baj nem lehet:)"

A kérdező nem írta, hogy mióta van ez a helyzet. Az is lehet, hogy csak a nyári szünet eleje óta van ez, a nyári szünetben nehezen fogja lerontani az átlagát... :) A 1.5 liter vodka elég soknak hangzik :s Szerintem először te beszélj vele kérdező.

2016. aug. 2. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
kb. májusban kaptam rajta először, de ki tudja előtte mikor és mennyit csinálták, de nem akar velem beszélno egyszerűen, kezd aggasztani a helyzete.
2016. aug. 2. 20:05
 8/9 anonim ***** válasza:
beszéltem egyszer egy csókával, aki drogdíler volt, aztán vallásos lett és azóta járja az országot, sulikban is tart előadást hittan/erkölcstan meg régebben osztályfőnöki órákon, arról, hogy milyen a drogfüggőség, milyen a börtön, stb., és milyen nehéz ebből kimászni. sokkal hitelesebb, mint amikor valami tanfolyamot végzett rendőr beszél ugyanerről. a tesód sulijának meg kéne hívnia egy ilyen fazont, hátha elérnek valamit.
2016. aug. 2. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
vágom h idejétmúlt kérdés de avval h egy 15 éves élvezi az életet semmi gond. (óvszert adjatok neki)
2017. jan. 2. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!