Mit akar ezzel elérni?

Figyelt kérdés

Tegapelőtt este óta folyamatosan tüsszögök és fája a torkom, valamint ma reggelre hányingerem is volt. Nos, én a szerencsés emberek közé tartozom, nehezen betegszem le. Talán az elmúlt 2-3 évben nem is volt semmi bajom nagyon.

Mondtam anyának, hogy mi a helyzet, erre ő azt mondta, hogy otthon is ugyanígy tüsszögök meg rosszul leszek, most tök mindegy, hogy ez az iskolában vagy otthon van.

Alapjáraton békés természet vagyok, de azért ez milyen már.. Veszekedtem vele egy sort (vagyis én inkább normál hangnemben elmondtam a véleményemet, csak ő sértődött meg és bolhából elefántot csinált). Ez most nem iskolakerülés vagy ilyesmi, sőt én szívesen megyek suliba akármilyen furán is hangzik, de nem akarok összefertőzni senkit.

Aztán volt olyan is, hogy tegnap este elköszöntem tőle, mert mentem aludni, nem válaszolt. Mondtam neki hangosabban, gondoltam nem hallotta, még mindig nem válaszolt, csak annyit hallottam, hogy becsukta az ajtóját. Felhívtam mobilon, kinyomta. Felhívtam még egyszer, felvette és azt mondta, hogy teljesen kikészítem.

..és mégis mivel? Semmit nem csináltam, csak ő csinál mindenből problémát.


Számomra érthetetlen hogy mire jó ez. Amikor legutoljára beteg voltam, akkor is hasonlóképpen reagált.


18/L


2016. szept. 29. 09:32
 1/2 anonim ***** válasza:
53%
Az en anyukam is viselkedett igy. Szerintem vmi bantja,amit nem akar neked elmondani. Engem keson szult,egyedul nevelt egyebkent.
2016. szept. 29. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

"otthon is ugyanígy tüsszögök meg rosszul leszek, most tök mindegy, hogy ez az iskolában vagy otthon van."


nem mindegy, mert otthon el tudsz menni dokihoz, iskolaban meg nem.

2016. szept. 29. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!