Szerintetek mi értelme van annak, hogy a gyerek ha elmond valami rossz dolgot, akkor a szülő leordítja?

Ha lenne gyerekem, az őszinteségre nevelném, és egészen biztos, hogy nem ordítoznék vele, ha ő képes felnőttesen elmondani, hogy mi a problémája.

Ha rajtakapnám idióta dolgokon, akkor is inkább magamhoz hívatom, és elbeszélgetek vele normálisan, és szépen a helyes útra kanyarítom őt.

Nem ordítoznék a gyerekeimmel, mert korán van pasijuk, drogos bűnözők lennének, terhesek, megvertek valakit, vagy homoszexuálisok, mert nem hiszem hogy ez a megoldás. Látom magam annyira alkalmas leendő szülőnek, hogy tényleg segíteni tudjak nekik, és ne egyedül kelljen vajúdniuk.

19F (jöhet a kioktatás)

#13

Ez nagyon dicséretes, sokan így kezdik, csak 20 éven keresztül csinálni nem ugyanaz a műfaj :) De sok sikert kívánok a megvalósításhoz, mert a hozzáállásnak így kellene kinéznie mindenkinél, aki gyereket szeretne.

Itt inkább az szokott a gond lenni, hogy a szülő úgy érzi ilyenkor, hogy elbukott, mint szülő, és ezt a gyereken vezeti le. És egyébként nagyon is jól érzi, hogy ő rontotta el. Ő nem adott olyan nevelést a fiának vagy lányának, hogy ilyen eset ne fordulhasson elő.

Rosszabb a helyzet, ha olyan dologról van szó, amiben még a szülő sem tud segíteni, mert nincsenek meg a kellő ismeretei. Legyünk őszinték, ott van például az internet. A szülők sem tudják biztonságosan használni, nemhogy a gyermek. Aztán persze megtörténik a baj.

Nem hogy sokan, hanem majdnem mindenki így indul neki. Aztán hogy mit hoz a gyakorlat, az már más kérdés. Mert ne feledjük, a szülőség mibenlétét senki sem tanítja, azt a saját gyerekeinken tanuljuk, mint ahogy a mi szüleinknek is mi magunk voltunk a "tanítói".

A szülő felelőssége, hogy a gyereket irányítsa, jó útra terelgesse. Csakhogy mindenki külön egyéniség. Ami beválik az egyik gyereknél, az még a testvérénél sem biztos, hogy ugyanúgy használ. Van akit elég kézen fogni, s úgy vezetni, másoknál esetleg keményebb bánásmód kell.

Én 50 éve voltam gyerek. Akkoriban egész más nevelési elvek voltak érvényben, mint manapság, az álszent Benjamin Spock könyve után. De mi, gyerekek is mások voltunk. Keményebbek, nehezen formálhatóak. Próbált volna akkor valaki halk szóval, kedveskedve hatni ránk. Azonnal gyengének nyilvánítottuk volna, és ott verjük át, ahol tudjuk.

A gyerekeim verik a harmincat. Az ő idejükben még hasonló elvek érvényesültek, noha én igyekeztem barátibb módszerek mentén nevelni őket. A fiamnál bevált, a lányomnál viszont, aki az én "áldott jó" természetemet örökölte, csúfos kudarcba fulladt mindennemű engedékenység.

Emellett vegyük figyelembe, hogy a gyereknevelés nem egynapos, hanem két évtizedes projekt. Ennyi idő alatt a leghalvérűbb emberben is felmegy néha a pumpa. Főleg, ha már eleve cafrangokba nyúzott idegekkel ér haza. Mondom haza! Oda, ahova elvileg kikapcsolni, regenerálódni jár az ember. Ehelyett a világról merőben másképp gondolkodó gyerekeit kell percről percre helyretenni.

Ezért mondta kérdezőnek, hogy majd ha lesz saját gyermeke, akkor írjon ki ilyen kérdést.