Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Apa nagyon megvert, mert...

Apa nagyon megvert, mert rájött, hogy nincs meg egy tárgyam a fősulin. Mit csináljak ezek után?

Figyelt kérdés

Mondtam, hogy augusztusban najd eljárok tanárhoz, mert úgy hátha meglesz a matek. Anya tudta, de apának nem mondhattuk el, mert tudtam, ez lesz. Nemrég viszont kihallgatott. Olyat ordított, hogy agyonver, a család szégyene vagyok, a hajamnál fogva húzott, beverte az orrom, vérzett, felszakadt a szám.

Ez volt egy hete, de nem tértem magamhoz, ráadásul ő van besértődve, mert ezek után azt mondtam neki, hogy roh.dék.

Azt nem akartam mondani, hogy egész második félévben kicsinált, mert "hajtani kell, hogy tanuljak". Már előre rettegtem, hogy mi lesz a vizsgán, nem is tudtam így nyugodtan készülni. Már első félévben is rettenetesen bánt velem, ha véletlenül egy nem lett meg elsőre. Hiába mondtam, hogy ez nem olyan "bukás", mehetsz többször is, hiába. Nem a legkönnyebb iskola, rengeteg a matekos tárgy. Azon is ment a vita, hogy fel tudtam venni a tárgyaimat úgy, hogy pénteken ne legyen órám. Szószerint terrorizált...

Kikészültem. Nem akarom mondani, hogy neki szakmunkása van (nem leszólásból) , de közelében nem volt az egyetemnek, azt sem tudja, hogy mennek itt a dolgok. Csak az megy, hogy "b.sztál tanulni, nem vagyok normális, megbuktál te szemét, szétverlek". Ez van akkor is, ha nem sikerül egy vizsgám hetekig...

Pokollá tette az első egyetemi évemet, nem mindent rákenek, de nem vagyok egy gyilkos akivel ezt kellene csinálni. Anyám meg nem tesz semmit, letargiában van, mert régen versenyeket nyertem (általános), meg elvizs nevelési tanácsadóba, meg irat gyógyszert, amitől tudok tanulni.

Állandóan ez a terror volt, ha egy 4-est kaptam ordibáltak, mint egy szörnyetegek. A 4/5 se jó, ha meg második voltam egy versenyen az már baj volt.

Eddig max. egy pofont kaptam egy hármasért, ennyire durva nem volt.

Sajnos hiába dolgozom eléggé függök tőlük. Nem vették észre soha, hogy ezzel nem érnek el semmit, csak tönkretesznek.


2017. júl. 29. 23:39
1 2 3 4
 21/32 anonim válasza:
Jelentsd fel!!!
2017. júl. 30. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/32 anonim válasza:
Dikk ezt a szörnyeteget! helyedbe feljelenteném
2017. júl. 30. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/32 anonim ***** válasza:
42%

Ne haragudj, de nem tudok azzal azonosulni, aki egy szadista bűnözőt véd. De oké, tiszteletben tartom a kérésedet, bár szívem szerint megtenném azt a feljelentést.

Csak akkor ne panaszkodj, ha egy olyan eredményért, amiért mások toronyórát kapnak lánccal, téged maradandóan sérültté vernek.

De azért gondolj bele: vajon miért csak gyógyszerrel tudsz tanulni? Azért, mert a degenerált apád miatt maradandó mentális sérüléseket szenvedtél. De védd csak nyugodtan, a te dolgod.

2017. júl. 30. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/32 anonim ***** válasza:
100%
Egy verésnek vannak külsérelmi nyomai. Azért kell rögtön elmenni az orvoshoz látleletért, hogy ne tudja letagadni.
2017. júl. 30. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/32 A kérdező kommentje:

Most már cseszhetem ezt...

Orvoshoz direkt elkísért anya és nem mondhattam meg az igazat.

Nyugdíjas apa és semmi más dolga nincs, csak engem készít ki.

Körülbelül 16 éves korom óta megy ez a terror, hogy emberszámba sem vesz. Pszichésen nem komplett, teljesen kikészít. Megint lefogytam, kedvetlen vagyok, magamat emésztem. Megnéztem egy 16 éves képet, akkor teljesen máshogy néztem ki, meg most is akár csak egy évvel ezelőtti képen. Ez az élete, hogy bànthat.

A barátaim, tanáraim mind mondják, hogy tegyek valamit!

2017. júl. 31. 02:30
 26/32 anonim ***** válasza:
Csak hogy nem fogsz, tiszta sor. Ha kis híján megöl majd, neked az sem lesz elég arra, hogy lépj valamit. És ez már a te hibád.
2017. júl. 31. 04:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/32 anonim ***** válasza:
Igen nehéz, mert munkát kell találni, méghozzá olyat, amiből tudsz legalább egy szobabérlést fizetni, tehát elköltözni, és közben tanulni. És ne hagyd, hogy az anyád elkísérjen az orvoshoz, mert a férje védelmében árt neked. Közlöd vele, hogy nem. Ha a férjének be tud hódolni, akkor neked is.
2017. júl. 31. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/32 anonim ***** válasza:
Gondolom nem fogta be a szádat. Mi van ha elmondod úgy, hogy a hülye anyád is hallja?
2017. júl. 31. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/32 A kérdező kommentje:

Autóval mentünk, én nem tudok vezetni.

Egyébként csomót mondtam neki, hogy várjon meg kint, de nem érdekelte.

Nem tudok emberként nézni rá ezekután. Mert az, hogy valaki a felnőtt gyerekét véresre veri, megbocsáthatatlan. Mindezek ellenére nekem muszáj valahol laknom, legalább a nyár végéig. Rájuk vagyok utalva, ennyi.

Az meg, hogy visszaszóltam neki, alapesetben nem tenném, de mindennek elhordott, hogy bolond is vagyok, elvitet majd. Agyilag nincs a helyzet magaslatán.

Ő az akit el kellene vitetni, vagy bezáratni.

Egyébként meg anya a verés pártján van, mert akkor tuti meglesz a tárgyam gondolhatja, őket is megpofozták. Ez nem pofon volt, hanem véresre vert... Úgymond felnőttként.

Köszönöm a válaszokat!

2017. júl. 31. 19:37
 30/32 anonim ***** válasza:
79%

Egy férfi megver egy felnőtt nőt??!És ezt az anyád tétlenül nézi?!!Ez rémisztő.

Én elvalnèk ilyen roha***ktol.

2017. aug. 1. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!