Már nem bírom, teljesen elegem van, mit lehet tenni?

Sziasztok, egy 15 éves fiú vagyok, középiskolába járok. A családi helyzetem nem épp fényes. Sok egyéb problémám van mint mindenki másnak, de ez a helyzet eléggé bonyolult, bele is vágnék. Az apám egy agresszív állat, rettegésben tartja mind a a testvéreimet, mind édesanyámat. Gyakran vannak dühkirohanásai, ekkor mindenkit elhord mindennek, néha még meg is üt minket. Ez az ember mindenen felkapja a vizet. Ha éppen egy rossz szót szólok hozzá vagy csúnyán nézek rá, egyből jön a hiszti meg a kiabálás, olykor órákig eltart. Szegény anyámnak már ettől van tele a töke, hazajön éjszaka a munkából vagy pedig kora reggel, és ezt a majmot kell istápolgatnia. Sajnos édesanyám emiatt már rákos is volt, de persze apám szerint ezért is mi voltunk a hibásak... Nem is az a probléma hogy iszik (hál istennek nem), ez az ember alapból ilyen szörnyű. Anyukám kelti minden nap és készíti neki össze a holmiajit, ezen kívül a saját dolgával is foglalkoznia kell. Amíg ő alszik mint egy disznó, ő a cuccait pakolgatja jobbra balra mint egy csecsemőnek. A körmeit is ő vágja, ő készít neki kaját, valamikor még a férfinak való házimunkát is elvégzi helyette. A munkahelyéről csak rosszat hallani róla, lusta, nem szeret dolgozni. Az anyám fizetéséből élünk, mert ő nem ad bele semmit a rezsibe. Persze anyámnak mindig el kell számolnia a fizetésével, szóval magunkra csak nagyon minimálisan költhetünk, olykor letagad belőle hogy megengedjünk magunknak egy-két extrát. Ha az ő fizését kérdezzük akkor csak jön az

az ordibálás hogy "semmi közünk hozzá" meg hogy "a saját dolgoddal foglalkozz te kis takony"... Sokszor már nem bírom idegekkel, gyakran sírva fakadok, az öngyilkosság jár a fejemben vagy az hogy elszökjek, gyakran az a gondolat kerülget hogy megfogom a konyhakést és elmetszem a torkát. Fizikailag nem bírnék vele, 190 centi és 130 kiló, én ennél távolabb állok. Egy húgom és egy nővérem van, ők is hasonló cipőben járnak. Nekik abban jó hogy vannak barátaik akikkel gyakran eljárnak, de nekem meg nincs senkim. Volt már példa arra is hogy a nővéremnek olyan sérülést okozott fizikailag hogy a sűrgősségin kötött ki. Minden napos a terror, én pedig egyre közeleb kerülök a durrhoz, ahol teljesen önkívületi állapotba kerülök, és ki tudja mi lesz, érzem. Anyám elhagyni nem fogja, mert betegesen fél tőle. Gyámhatóságnál már voltunk nem tudnak mit csinálni. Nagyon kétségbe vagyok esve!