Nektek mennyire kell segítenetek a szüleiteket?

Nem kell semennyire. De nálunk természetes, hogy segítünk egymásnak, amiben tudunk.

A közös használat nem tudom mit jelent.

Ajándékokat sem tudom, hogy mire érted. Szoktunk egymásnak venni, de nem elvárás és nem megrendelés alapján.

Pénzelni nem szoktuk egymást, felnőttek vagyunk, dolgozunk. De ha van valami váratlan kiadás, akkor adtam már kölcsön, mert éppen nekem volt szabad pénzem.

Furikázás: anyukámat időnként elviszem bevásárolni, mert neki nincs autója, és nem akarom, hogy cipekedjen. De ez nem rendszeres, csak eseti, így nem okoz gondot.

Oda-vissza segítség meg azt jelenti, hogy pl. valamit el kell intézni és nem érünk rá, akkor kisegítjük egymást. Pl. szerelő csak akkor tud jönni, ha nem vagyok otthon és ők ráérnek, akkor ők várják nálam a szerelőt. Vagy elutazik valamelyikünk hosszabb időre, akkor átnézünk egymáshoz, hogy minden rendben van-e. Stb.

Semennyire, de szerencsére pofája sincs elém állni, hogy kéne pénz, vagy bármi.

Természetesen nem adnék neki, aki tíz éve magasról leszar, és felőle az utcára is mehettem volna, mert semmit nem tett, hogy segítsen, az oldja meg az életét.

Kérjen a csodálatos párjától, aki az istennő és mindenki más le van ejtve.

Éppen ebből támadt az anyósékkal a legnagyobb konfliktusunk. Az ember ugye szívesen segít a szüleinek, hiszen ők nevelték fel. De vannak szülők, akik ennek a segítségnek a mértékét és az ahhoz kapcsolódó bűntudatkeltést olyan fokra emelik, hogy az már a normális életvitelt akadályozza.

Anyósék még fiatal korukban vettek egy többhektáros területet erdővel, tóval, szántóval, kiskutyafahszhával, amit csak el tudtok képzelni.

Mellette tartanak még tízféle állatot, óriási gyümölcsöst, zöldségeskertet, amivel kb 10 ember munkája járna. Addig még jó is volt a dolog amíg fiatalon bírták a munkát és tudtak fizetni ilyen-olyan bérest, de a hatvanhoz közel már se pénz erre, se erő. Mi a megoldás? Nosza fogjuk be munkára a családot! "Segítsünk egymásnak!"

Csak az a baj, hogy míg nálunk a 600 m2-en van kb kétnapi komoly munka évente, addig ott hetente lehetne napokat dolgozni, és akkor is csak megkaparnánk a dolgok tetejét (favágás-telepítés, vetés-aratás, bokorirtás, fűkaszálás, árokpartrendezés, öntözés, állatokkal kapcsolatos munkák, fűrészelés-hasogatás-hordás és így tovább).

Az elején még csak 1-2 dolog volt, aztán már elvárták, hogy minden héten ott legyünk minden létező szabadidőnkben. Zöldfülűként még belementem, aztán viszont elfáradtam és egy csúnyább szóváltás után (mivel a köszönömöt sem igazán ismerik) egyszerűen nem mentem oda többet. Párom megértette, nagy megkönnyebbülésemre.

Szülők: köszönjük hogy felneveltetek minket, de azt se feledjétek el, hogy megvan a saját családunk és onnantól ők az elsők. Szívesen segítünk, de mértékkel.

Semennyire nem kell. Szívesen segítek azoknak a családtagjaimnak, akiket szeretek és nem használnak ki. Ez ki is merül anyunál és tesómnál. De viszont rájuk is számithatok bármiben akár lelkileg, akár furikázás vagy az anyagiak terén. Kölcsönösen segítjük egymást, mert így normális egy családban.

Az más kérdés ha folyamatosan kihasznál vagy csicskáztat valaki, annak egyálatalán nem kell segíteni.