Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Érdeklem őt még? Elég volt...

Érdeklem őt még? Elég volt neki 16 éves koromig nevelni engem?

Figyelt kérdés

Az egész sztorit nem tudnám leírni, így rövídítem a múltat és a mostani lényeget írnám le.


Lassan 4 éve történt hogy minden elromlott.

Apám kapott egy üzenetet egy ismeretlen nőtől facebookon hogy jó volt a tegnapi éjszaka veled stb. erre anyám kiakadt hogy mi ez az üzenet és attól a naptól 3 éven át veszekedtek.

Egy hét alatt olyan dolgok forogtak le hogy pl. egyik nap egymásba szerettek és minden rosszat próbáltak kijavítani majd másnap persze megint durva veszekedések voltak és ez így ment 3 éven át. Szeretlek-Utállak

(sajnos fizikailag is bántották egymást, fordult elő már olyan hogy vér is folyt nem is kicsi mennyiségben)

Persze a szomszédok mindent hallottak, és ez kitudódott az iskolámba ahova akkor jártam. Tudták hogy valami nincs rendben, nem jött fel a téma szerencsére.

A veszekedések persze kiváltottak belőlem mai napig tartó fájdalmat.

2,5 év után apám elköltözött bejelentés nélkül, mivel nem bírta amit anyám leművelt vele.

Anya és én maradtunk a házban, mivel a legnagyobbik bátyjám addigra elkezdte a saját életét és a másik testvérem a barátnőjéhez menekült, alig volt otthon és persze közben el is végezte az iskolát és kiment Németországba dolgozni.

Anyámnak nem volt rendesen fizetett munkája ami persze ahoz vezetett hogy kezdtünk jobban elszegényedni.

Anyám elmagyarázta nekem hogy nincs elég pénz fedezni a házat így neki is el kellett mennie hogy keressen munkát, persze talált is.

Onnantól kezdett megromlani a kapcsolatom mindkét szülő iránt. Nagymamámékhoz kerültem, 1 év és pár hónapig voltam ott, közben próbáltam kapcsolatot létesíteni anyámmal facebookon de legtöbbször nem válaszolt, megnézte, lesz*rta.



Nyári gyakorlatot nem teljesítettem mivel aközben feljött hogy elköltözöm apámhoz és sikerült is.

(Apám persze 1 hónapban lejött hozzám 1x )


Azután se érdeklődött utánam anyám, nem is tudta hogy elköltözöm.

Megtörtént a válás, anyám 1x jelent meg a bíróságon, a többire nem ment, így +3 tárgyalásra nyúlt el a válási per amit apám nyújtott be, de már a harmadikra sikerült.


Elköltöztem végleg apámhoz, 1 hónap után apám írt anyámnak hogy jó lenne ha érdeklődne utánam erre 5 videóval válaszolt neki amiben felnőtt dolgokat csinál.


Csak éppen megmutatta nekem a videót, hogy lássam mivel

válaszolt. Persze kijött belőlem a sírás és meg is köszöntem hogy megmutatta nekem a videót hogy jobban megutáljam. A videó villanásai most is benne van a fejemben, nem tudom elfelejteni.

Anyámtól facebookon elég durva üzenettel köszöntem el, azt is írtam hogy többé nem szeretnék vele találkozni és már nem az anyám. Letiltottam, attól a naptól olyan anyahiány gyötör, nem tudok ellene semmit sem tenni.

Mindig arra gondolok hogy bárcsak normális lenne minden és nem történt volna meg ez mind.

Anyám csinált egy új facebook profilt, bejelölt és érdeklődött utánam hogy mizujs meg minden. Nem tudja hogy láttam a videót, és nem is szeretném ha megtudná hogy láttam.


Az egész összefoglalva az hogy legbelül szeretem mint anyát, de így amit tett a 3,5 év után és a videó amit láttam arra kényszerített engem hogy megutáljam és sikerült is.


Anyás vagyok, nem tudok ellene mit tenni sajnos.

Sokan mondják hogy kellene nekem egy barátnő hogy mindezt elfelejtsem, de amilyen "példát" mutattak a sok veszekedéssel félek hogy velem is ez fog történni.


(tudom hogy felnőtt szerelem más, de ez nekem mind előidézné a rosszat)



2017. okt. 13. 23:10
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
41%
A helyedben sosem bíznék már benne, de azért jóakaratúan állnék hozzá, úgy hogy azt érezhesse, hogy azért még így is szeretem.
2017. okt. 13. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%
Az én szüleim sem mutatnak túl jó példát ez ügyben. Én is féltem\félek attól hogy elkövetem azokat a hibákat amiket ők, de igyekszem nem ezt tenni. A fő kérdésre nem nagyon tudnék válaszolni de gondoltam ezt megosztom veled.
2017. okt. 14. 00:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
59%
Már bocs, de apád egy mocsok alak. Minek mutatta meg azokat a videókat? Én annyit értek, hogy apád elárulta anyukádat, akit ez annyira megviselt hogy még benned is apádat látja. Szemétség amit csinált, de valahol megértem mi megy végbe anyukádban. Az meg hogy nem érdeklődött irántad vagy igaz, vagy nem.
2017. okt. 14. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
70%

Hat nagyon sajnallak.

Ime egy tipikus pelda ra, milyen melyre tudnak szulok sulyedni, a gyereket pedig fegyverkent haszanalni a masik ellen, ahol csak egy dolog motivalja oket, minel nagyobbat artani a masiknak. Apad-anyad mind a ketto megtette, egyik sem kulonb a masiknal, hasznalva teged, a lelki vilagodra valo tenkintet nelkul. Egyikukben sem biznek tulzottan, bar tudom meg nagyon fiatal vagy ahhoz, hogy a szuleidben ne bizz. Ezert sajnallak. Mert az eleted es jovod ilyen ostoba onzo emberektol fugg.

A legtobb amit tehetsz, hogy tanulsz, es eled a sajat eleted, es ha lehet 18 evesen tanulj tovabb es menj kollegiumba.

Sok erot es kitartast kivanok!

2017. okt. 14. 03:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
59%
A dzomoru az, hogy apad kezdte az egeszet. Kicsinaltaanyadat es az egesz csaladot. Persze, te ezt nem akarod latnie, mert anyagilag jobban all, oda menekultel. Apad folytatja anyad elleni harcat. Anyad meg probal elni/megelni , ahogy tud. Ahogy o latja, gyerekei elmenekultek , az egyik ahhoz aki altal felborult a csalad, aki nem tudta a gatyajaban tartani. En Itt anyadat sajnalom, nem teged vagy mocskos apad.
2017. okt. 14. 04:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
48%
Én is az anyát sajnálom...
2017. okt. 14. 05:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
44%

Azért mert az apa kicsinálta az anyukát attól még nem kellett volna leszarni a gyerekét..hiszen 1évig nem is érdeklődött a gyereke után!!


Nagyon sajnállak de lehet megnyugodnál ha mégis felvennéd anyukáddal a kapcsolatot..

És nyugodtan kérd számom hogy miért nem keresett 1évig

2017. okt. 14. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
52%

Aha, tehát apád kavar félre mmással, de anyád a szemét, amiért ezen (joggal) kiakad.

Egyébként is, aki megmutatja a gyerekének, amint az anyja mással kefél (hogy elmarja a másik féltöl), az egy szánalmas féreg.


És ezek után nem lennék benne biztos hogy anyám valóban nem keresett vagy csak apám titkolta el.


De ha nem is keresett, megértem azt e is, mert lényegében apád mellé álltál, aki a fene tudja, kikkel kurt mig "boldog család" voltatok.

2017. okt. 14. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
15%

Apád egy féreg. Te pedig mellé álltál. Gratulálok!

Nem te nem kellettél anyádnak, hanem fordítva.

2017. okt. 14. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
63%
Egy anya akkor sem tesz ilyet a gyerekevel ha szereti. Barmekkora fereg is volt vele a ferj, ez nem kifogas.
2017. okt. 14. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!