Miért az apa vezetéknevét adják általában a gyerekre, ha legtöbbször különválás esetén úgyis az anya neveli?

Most abból kéne kiindulni, hogy úgyis különválás lesz a vége?...

Egyébként meg számtalan oka van, hogy a történelem során így alakult. Amit persze el lehet intézni röviden annyival, hogy szigorú patriarchális társadalmi rend volt a világon szinte mindenhol évezredeken át, de azért ez túlságos leegyszerűsítés szerintem...

Például az egyik ok, hogy a gyereknek kicsi korában sokáig az anyjához volt szorosabb kötődése: ő szülte meg, ő szoptatta, ő nevelte. Azzal, hogy a férfi a nevét adhatta neki, kapcsolatot létesített közte és a kisgyerek között, ami egyébként sokáig hiányzott volna.

A másik praktikus ok, hogy a gyerekek, főleg a fiúk az apjuk nyomába léptek általában. A nemesek örökölték a kastélyt, uradalmat, illetve magát a nemesi címet és a hozzá tartozó nevet. De a közembereknél ugyanígy, ha az apa mondjuk cipész, szabó, kovács, akármi volt, akkor a mesterségét és konkrétan a műhelyét általában a fiai vitték tovább. Nyilván az volt a praktikus, ha a gyerekek az ő nevét is viselik kezdettől fogva.

Milyen nagyokos lehetett, aki lepontozott?

Manapság semmi más, csak hagyomány, megszokás, hogy általában az apa nevét kapja a gyerek.

Ugyan, nem filozofálgattak ilyeneken...

Egy-két nemzedékkel ezelőtt úgy volt, hogy míg az ember evett az asztalnál, az asszony állt mellette, leste az ura parancsát, és kussolt. Nem volt annak se tulajdoni joga, se szavazati joga, se gyerekéhez joga, se válási joga, se tanulási joga, se szerelemhez joga, se beleszólása semmibe. Eladták 200 holdért. Vagy 30-ért. Bekötötték a fejét, aztán jöttek sorban az ember gyerekei, mint az orgonasíp.

Éppen azért.

Amúgy megbeszélés kérdése.

Az által, hogy az anya hordja ki, sokkal erősebb a kötelék, a kapcsolat. Az anyáé az anyaság érzése, az apának szinte semmi marad, csak hogy megkaphassa a nevét.

Törvény adta lehetőség, hogy bárkinek a nevét vegye fel a gyerek, akár egyszerre apai-anyai vezetéknevet.

Nálunk ez a kérdés felvetődött anyósom által, kb a párbeszéd:

- Miért ne lehetne a gyerek neve az anyjáé? (anyós)

- Övé az anyaság életérzése, hogy kihordhatta a gyermeket és megszülhette. Az enyém pedig hogy viseli a nevemet. (vő)

- De ettől még miért ne lehetne a neve a lányomé? (anyós)

- Természetesen lehet, de csak ha a 3 lányát is átkereszteli a saját nevére. (vő)

- Na de akkor még más volt... (anyós)

- Ma már ennek viszont semmi akadálya, tehát... (vő)

Szóval gyermekeim viselik a nevemet. Ha ne adj isten különválnánk és annyira utál az a volt feleségem majd - hát megváltoztatja a nevüket.

De azt hiszem, ahhoz nagyon nagy szemétséget kell elkövetnie a férjnek, hogy a feleség ezt megtegye.

Ha lenne gyerekem, mindenképpen szeretném, ha az enyémet viselnék, de ha az apja is tovább akarja örökíteni, felőlem megkaphatják az övét is. Lényeg, hogy MI beszélnénk meg, sem az én szüleim, sem az övé nem szólhatnának bele (nem is értem, előző kommentelő anyósának ehhez mi köze).

Ez az "övé, hogy kihordta és megszülhette" viszont engem nem hatna meg, ennyi erővel akkor építsen nekem egy házat a párom, de csak az én nevemen legyen, mert neki ott van az érzés, hogy hordhatta a téglát meg pakolhatta egymásra... :D