Miért van az, hogy az anya elveszi a gyereke önbizalmát, majd később csodálkozik, hogy a gyerek nem mer munkát vállalni meg úgy semmibe se belekezdeni, mert mindenre alkalmatlannak érzi magát?

Nekem az apám volt ilyen. Kb. ugyanezeket csinálta, nyilvános szégyenítéssel, a kényszeres dolgaimon élcelődve, mint egy kib.. úthenger. Már a tévében sem mertünk semmit nézni öcsémmel, mert amint bejött "mi ez a szarság? Szánalmasak vagytok". "Senki nem szeret, mindenki röhög rajtad". Teljesen kicsinált önbizalmilag, öcsémből meg egy érzéketlen szociopatát nevelt.

Nála ez gyerekkori traumákra is visszavezethető. Ezt a nyomort akarta tovább adni. Anyudnak nem volt rossz gyerekkora? Nem mintha ez felmentené. Borzalmasak az ilyen emberek. És a környezetem szerint még örülhettünk neki, hogy a szüleink nem váltak el. Ja, marha jó volt.

Nálam is nehéz a munkavállalás, azt éreztem sokáig, hogy mindenben rossz vagyok, folyamatosan bocsánatot kértem, védekeztem ez meg az emberek agyára ment.

Nálam, ami használt párszor (bár én ahogy tehettem elköltöztem): ignoráltam. Elkezdett gúnyolódni, rezzenéstelen arccal csináltam tovább a dolgomat. Ilyenkor zavarba jött. Ha nagyon eleged van és fizikálisan nem bánt, akkor érdemes leordítani a fejét, én többször üvölteni kezdtem vele amikor már elviselhetetlen volt. Ilyenkor nyugodtan vágd a fejéhez azt, amit gondolsz, ti. saját nyomora miatt ilyen, nyugodtan alázd be, ne érdekeljen, hogy az anyád.

Egy ilyen után egyszer bocsánatot kért az apám.

Rohadjak meg ha értem az ilyen szülőket, normális ismerőseimnek meg nem lehet gyereke...