Mit tegyek, hogy viseljem el azt, hogy a nevelőapám rajtam vezeti le a feszültséget?
A lánya és köztem kicsit több, mint 1 év van.
A nevelőapám már régen kitalálta, hogy szerinte a lánya végezze el ugyanazt az egyetemet, amit ő anno, nem érdekelte, hogy a lánya miben tehetséges, mit szeret. Mikor a lánya felvételizett, nagy balhé volt, hogy nem oda megy, ahová az apja kitalálta... Egy műveszeti szak érdekelte, erre fordította minden erejét és idejét. Az apjának már ez sem tetszett, hogy emiatt elhanyagolta a tanulást, 18 évesen ott volt nyelvvizsga, jogsi nélkül, mert ő a hobbijának élt.
Végülis nem vették fel az áhított szakra, kihagyott egy évet, de tavaly sem... Ezért most újraérettségizik idén és elmegy a tanárképzőre. Az apja már ezen is kivan, hogy szinte az éhenhaláshoz sem lesz elég a fizetése, pedig a lánya a drága holmikat, utazásokat nagyon szereti.
Ezzel szemben itt vagyok én, aki már gimiben is szeretett tanulni.
Pl. a nyelvek érdekeltek, ezért van több nyelvvizsgám. Az érettségim is nagyon jól sikerült, fel is vettek oda, ahová jelentkeztem. Ami történetesen az a szak, amit anya férje is elvégzett...
Mióta itt vagyok, otthon folyamatosan kapom az ívet, hogy ez milyen nehéz és kemény szak, sosem végzem el, folyamatosan meséli a rémtörténeteket a vizsgákról, professzorokról. Ha hazamegyek hétvégén, és mondjuk elmegyek bulizni, vagy találkozom valakivel, azonnal kérdezi, hogy "nem kell tanulni?!", "nagyon lazán veszem ezt az egyetemet, nehogy kirúgjanak", meg ilyenek.
Piszkál azért, mert kocsival járok szinte mindenhova. Azért is, mert elkezdtem még egy nyelvet tanulni, hogy mégis minek, meg ha ennyi szabadidőm van, mehetek nyugodtan dolgozni...
Közben meg tudom, hogy a lányának olyanokat mond, hogy inkább vegyen rólam példát, amiért én kezdek valamit az életemmel, meg hogy majd megnézheti magát 20 év múlva, amikor nekem jó állásom lesz anélkül, hogy beleszakadnék a munkába, nem leszek tele hitellel, a lánya meg majd számolgathatja a hónap végén az aprót, meg örülhet, ha nyaranta egy pár napos balatoni útra el tud menni a fizetéséből. Szóval folyamatosan engem hoz fel, mint "követendő példa", mégis elviselhetetlenül viselkedik velem.
Anya azt mondja, hogy azért ilyen, mert nem bírja feldolgozni, hogy én érem el azokat a sikereket, amiket ő a lányának akart... De könyörgöm, miért engem kell piszkálni ezért?
Felnőtt ember, felfoghatná, hogy amit én örömmel csinálok és tanulok, az a lányát hidegen hagyja. Komolyan, már nem is szeretek hazajárni, mert csak az megy, hogy mennyire ráérek, meg milyen nehéz az egyetem.
Mielőtt megkapnám, hogy csak felvágok a sikereimre és lenézem a mostohatestvéremet... Ez nem így van.
Nagyon tehetségesnek tartom abban, amit ő csinál (már csak hobbiként). Viszont azzal nem értek egyet, hogy ő az egész gimis éveit ennek szentelte, csak ezzel foglalkozott. Mert tényleg gáz, hogy itt van 20+ évesen, és még csak most kezd el angoltanárhoz járni nyelvvizsga miatt, vagy hogy mindenhová taxival megy, ha éppen valaki nem tudja elvinni (ismerős, rokon), mert nincs jogsija... Ráadásul a pénzt tényleg nagyon szereti, magasak az elvárásai is, de ő egész életében csak azt csinálta, amit szeret.
Nekem is vannak olyan tárgyak az egyetemen, amiknek semmi értelmét nem látom, vagy nem érdekelnek, de mégis megtanulom őket legalább egy kettesre. Ő pedig mindennel úgy van, hogyha nem érdekli, nem csinálja.
A nevelőapád egy balek.
Nyugodtan vágd hozzá, hogy mennyire lejövős az irigysége :)
válasza:
válasza:Szia, igen egyet értek anyukáddal, szerintem is azért viselkedik így mert féltékeny, csak ezt nemszeretné, ha te is észrevennéd. Akárhogy is ő a nevelőapád sosem leszel az ő kicsi lánya ezért viszonyul így hozzád. Az, hogy felnőtt sokesetben nem számít, mivel úgy viselkedik mint egy gyerek. Valóban eléggé le van maradva tanulás terén a mostohatestvéred, de próbálj neki valahogy segíteni, hiszen úgy vettem le, hogy jó a kapcsolatod vele.
Nekem is van sokszor az, hogy én nem csinálok egésznap semmit (még csak gimibe járok) pedig 3 nyelven tanulok és versenysportot űzök a suli mellett és mégis a szüleim néha úgy néznek rám mint a család szégyenére (kitűnő voltam eddig egész életemben), mégis tudom, hogy attól még ugyanúgy szeretnek, csak egyszerűen azt hiszik, hogy nekik a legnehezebb.
Tudom van köztünk egy kis korkülönbség, de csak annyit tudok tanácsolni, hogy próbáld meg figyelmen kívül hagyni, még ha ez néha nagyon nehéz is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!