A családom utálja a barátomat. Mit csináljak?

Nagyon sokáig jártam az exemmel, akit a szüleim nagyon szerettek, mert feltétel nélkül szeretett engem az a fiú. De kb 8 hete szakítottam vele, és összejöttem a mostani barátommal. A családomnak nem tetszett, ahogy szakítottam az exemmel. Haragudtak rám emiatt kb. két hétig, és igy addig nem is tudtam nekik mesélni az új barátomról. Utána meg már keső volt, és én addigra már elkezdtem titkolózni, és megtartani magamnak a dolgokat. Kicsit hamar feküdtem le a mostani barátommal (de az előzővel még hamarabb.. pedig az előzővel veszitettem el a szüzességemet). És én várni akartam pár hetet és utána elmondani nekik. Tudtam hogy nem tetszene nekik,hogy pár hét múlva már volt szex... és én csak nekik akartam jót azzal hogy azt a lászatot keltem hogy erkölcsös lányuk van. (Az előző barátommal az első találkozón veszitettem el, és honapokkal kesőbb eljátszottam hogy mintha az lett volna az első... ami már a sokadik alkalom volt.)

De belenéztek a telefonomba, én meg nem tudtam hogy belenéztek... és azt hittem, hogy csak blöffölnek... ezért 3x a képükbe hazudtam hogy nem feküdtem le az új sráccal.

Be is mutattam a barátomat a családomnak. A családom pedig jo ember ismerőnek gondolják magukat, ebből kifolyólag a 20 perces bemutatkozáson megállapították a barátomról hogy egy hazug, szélhámos, léhűtő, bűnöző. (Jelzem egy darab tetoválás, vagy piercing sincs a barátomon)

Azóta ajtót is akarnak cserélni mert félnek hogy a barátom el fogja rabolni az értékeinket.

Utálják a barátomat és meg akarják őt verni.

Állandóan megy a hiszti otthon. Én meg nem értem hogy miért nem lehet azt, hogy én kedves vagyok velük, takaritok otthon, jol teljesitek tovabbra is az iskolában, pattanok ha szükségük van rám, nem mesélek a barátomról nekik, és nem hozom őt fel többet... cserébe ők pedig elengednek engem vele találkozni... és utána nem utálnak engem.

Számukra csak az a lehetőség van... hogy vagy elengedem a barátomat és akkor kedvesek lesznek velem. Vagy a barátommal maradok és akkor nem kell otthon laknom... de nem is lehetek önellató... hanem a nagyanyámhoz kell költöznöm 30 km-rel arrébb.

Az a baj hogy nem tudják a szüleim azt csinálni hogy 1x kiabálnák es utana lenyugodnak... Nem, nekik mindig újra idegesnek kell lenniük a puszta tudattól is hogy én a barátommal mennék találkozni.

Konkrétan én leszbikus lettem volna, de addig ment a cirkusz anno pár éve... a hovatartozásom miatt, hogy meguntam a vitákat, és hogy mindennap harcolok hogy de én a lányokat szeretem... és keptelenek elfogadni... Hogy direkt ráerőltettem magamat pasikra, ami kezdetben nehéz volt... de aztán megtanultam hogy hogyan tudok úgy csinálni mintha ösztömöm lenne hozzáérni egy fiúhoz. Most meg persze engednék hogy inkább leszbikus legyek... de ne jarjak a barátommal. Csak már annyit voltam fiúval hogy már nem menne a homoszexualitás se.

Én tényleg nem vagyok rossz gyerek. Sose voltam még buliba, nem iszom alkoholt, próbálok teljesiteni az iskolában, próbálok segiteni a háztartásban, nem mondok olyanokat a szüleimnek hogy ,,menjenek a p*csába''

Nagyon szeretem a szüleimet igázából.

És a barátomba is nagyon szerelmes vagyok. Anya mondja hogy sok pasi van a világon... és majd elmúlik.

Oké... fiatal vagyok, de ez a 9. kapcsolatom szerintem (nem vagyok ribi, a legtöbb exemmel csak csókolóztam)

És oké... megbántott már párszor a barátom... de egyszerűen éreztem mellette valamit amit korábban sose... Nem birom őt elengedni.

Én értem hogy ő nem olyan jó ember mint az exem, de nem is nézem ki belőle hogy kiraboljon minket.

Nem hiszem el hogy színjáték az amikor pasi létére néz rám könnyes szemekkel hogy ő nem akar szakitani. Vagy hogy hazugsag lenne amikor odabújik cukin és mondja hogy nagyon nagyon nagyon szeret engem.

Csak ha a barátom marad az életemben akkor a szüleim nem jönnek majd el a szalagavatómra se... és nem jönnek majd el ha később gyereket szülnék a jelenlegi barátomnak.

És abba is beleszólnak hogy ne barátkozzak az exemmel... mert hogy ne hülyítsem... és őt is el kell engednem a mostani barátom miatt.

A mostani barátom szeretne elnézést kérni a szüleimtől azért hogy megbántott engem. Szeretne beszélni anyukámmal hogy mi a baja vele. Ő szeretne jóban lenni a családommal. Szeretne mellettem maradni (nem egy szerelmes alkat... de most tényleg az egyik legjobb barátja is mondta hogy most tényleg szerelmes...)

Ő csak szeretne nyugodtan szeretni engem.

De közben meg szerinte nem szeretnek engem a szüleim eleggé ha le akarnak mondani rólam csak azért mert nekik nem szimpi az akivel járok.

Én nem akarok lemondani senkiről.

Szeretném szeretni a barátomat.

Szeretnék barátkozni az exemmel.

Szeretem a szüleimet, és szeretném ha majd elköltözök akkor is minden hetevegen velük ebédelni, meg szeretném ha elfogadnák majd az unokájukat. ( csak ha az exemtől lett volna gyerekem.. azt szerették volna... de a mostanitól kitagadnál hogy az nem az unokájuk).

A barátom opcioját se tartom jó ötletnek. Ő 18 éves és 2 éve dolgozik már. A szüleivel lakik, de van egy lakása amit örökölt... és hogy lakjunk ott együtt... Én ehhez túl fiatal vagyok. Majd egy év mulva akarok elköltözni.

Mit tegyek?

Mindenkit meg akarok tartani.

És a szüleim nem akarnak leülni a barátommal beszélni.

Szerintük csak az a lehetőség van hogy vagy a családom es a baráságom az exemmel.... vagy a barátom.