Terror vagy garzon?

A családomban már régóta nincs minden a rendjén, de tegnap elharapózott a helyzet. Mivel apa korábban kapott szabadságot elkezdte a felújítást, viszont ez azzal járt hogy a munka közben részegre itta magát (ez még nem újdonság, nála már csak természetes). Miután anya is hazaérkezett a 12 órás műszakból (túlóra) apa a haragtól elvakulva rátámadt anyára (előtte én kaptam) és előadta kálváriáját (igen, anya nem dolgozik, csak ő dolgozik, sőt ő már nem is dolgozik, igazi rabszolga). Anya tűrte egy darabig, mert ez is megszokott dolog. Ha apa csinál valamit rögvest úgy érzi a világot váltotta meg és dicsőíteni kell ezért. Csak hogy anya különösen nem volt abban a passzban, alig állt a lábán, sőt dicsőítés helyett csak annyit mondott hogy az új szőnyeget fel kellett volna szedni. Ennél a pontnál eldurrant apa agya. Már ordítoztak egymással amikor is anya olyant tett amire nem sokszor volt példa, visszaszólt. Apa megütötte és nem is egyszer, felpofozta (lesokkoltam) és akkor anya elájult. A kávé amit kezében tartott beborította a padlót ő pedig ott vonaglott az egész közepén félig nyitott szemmel. Borzalmasan megijedtem, itt már én üvöltöttem apával és felhívtam a mentőket (a legrosszabb amire gondoltam a szívroham, az epilepszia utána ugrott be) még mielőtt megadhattam volna a címet anya jobban lett. (De apa még akkor is ordított amikor eszméletlen volt és nem akarta elhinni hogy rosszul van, váltig állította hogy megjátssza. A tesóm volt az aki odarohant segíteni míg én telefonnal babráltam. Apa az ágyra is a karjánál fogvást rángatta fel.)

Most pedig anya nem tudja mi tévő legyen, ahogyan mi sem. Nem akarunk tovább együtt élni az emberállattal akit apaként emlegettem és nem akarunk garzonban sem élni. Más kilátásunk nem lenne,hiszen anya fizetés nem elég egy kislakáshoz. Itt nem a luxus elvesztéséről van szó amiben amúgy sem élünk, sokkal inkább a normális körülményekről. Falun nőttünk fel én és a bátyám is, számukra a kert és az állatok természetesek és mindennaposok. Így is egy szobában élünk és borzalmas. Két ellentétes nemű kamasz alapból nem jó kombináció. És ilyenkor elképzelem hogy a városban élnénk és hárman nyomorognánk egy szobában. De pokoli bűntudatom van ha így gondolkozom, mert baromira nem normális hogy anya a tesi és lelki épségét kockáztassa ezért.

Nem bírok dönteni és támogatnom kell. Mondhatom neki azt hogy többé már nem bántsák és elhagyjuk a szülőházunkat a szülőfalunkkal együtt hogy egy kis garzonban nyomoroghassunk (és lemondunk a háziállatainkról is) vagy mondhatom azt hogy tűrje apa kilengéseit, mondjon le az emberi mivoltáról és legyen a holtáig hű, engedelmes asszony aki minden este megkapja a jól megérdemelt pofonokat (amikért 12 órát dolgozott?)