Gags kérdése:

Terror vagy garzon?

Figyelt kérdés

A családomban már régóta nincs minden a rendjén, de tegnap elharapózott a helyzet. Mivel apa korábban kapott szabadságot elkezdte a felújítást, viszont ez azzal járt hogy a munka közben részegre itta magát (ez még nem újdonság, nála már csak természetes). Miután anya is hazaérkezett a 12 órás műszakból (túlóra) apa a haragtól elvakulva rátámadt anyára (előtte én kaptam) és előadta kálváriáját (igen, anya nem dolgozik, csak ő dolgozik, sőt ő már nem is dolgozik, igazi rabszolga). Anya tűrte egy darabig, mert ez is megszokott dolog. Ha apa csinál valamit rögvest úgy érzi a világot váltotta meg és dicsőíteni kell ezért. Csak hogy anya különösen nem volt abban a passzban, alig állt a lábán, sőt dicsőítés helyett csak annyit mondott hogy az új szőnyeget fel kellett volna szedni. Ennél a pontnál eldurrant apa agya. Már ordítoztak egymással amikor is anya olyant tett amire nem sokszor volt példa, visszaszólt. Apa megütötte és nem is egyszer, felpofozta (lesokkoltam) és akkor anya elájult. A kávé amit kezében tartott beborította a padlót ő pedig ott vonaglott az egész közepén félig nyitott szemmel. Borzalmasan megijedtem, itt már én üvöltöttem apával és felhívtam a mentőket (a legrosszabb amire gondoltam a szívroham, az epilepszia utána ugrott be) még mielőtt megadhattam volna a címet anya jobban lett. (De apa még akkor is ordított amikor eszméletlen volt és nem akarta elhinni hogy rosszul van, váltig állította hogy megjátssza. A tesóm volt az aki odarohant segíteni míg én telefonnal babráltam. Apa az ágyra is a karjánál fogvást rángatta fel.)


Most pedig anya nem tudja mi tévő legyen, ahogyan mi sem. Nem akarunk tovább együtt élni az emberállattal akit apaként emlegettem és nem akarunk garzonban sem élni. Más kilátásunk nem lenne,hiszen anya fizetés nem elég egy kislakáshoz. Itt nem a luxus elvesztéséről van szó amiben amúgy sem élünk, sokkal inkább a normális körülményekről. Falun nőttünk fel én és a bátyám is, számukra a kert és az állatok természetesek és mindennaposok. Így is egy szobában élünk és borzalmas. Két ellentétes nemű kamasz alapból nem jó kombináció. És ilyenkor elképzelem hogy a városban élnénk és hárman nyomorognánk egy szobában. De pokoli bűntudatom van ha így gondolkozom, mert baromira nem normális hogy anya a tesi és lelki épségét kockáztassa ezért.


Nem bírok dönteni és támogatnom kell. Mondhatom neki azt hogy többé már nem bántsák és elhagyjuk a szülőházunkat a szülőfalunkkal együtt hogy egy kis garzonban nyomoroghassunk (és lemondunk a háziállatainkról is) vagy mondhatom azt hogy tűrje apa kilengéseit, mondjon le az emberi mivoltáról és legyen a holtáig hű, engedelmes asszony aki minden este megkapja a jól megérdemelt pofonokat (amikért 12 órát dolgozott?)



2018. júl. 18. 17:06
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
Nekem valószerűnek tűnt. Nem tudom, milyenek a román törvények, de Magyarországon kitilthatják a bántalmazó családtagot a saját tulajdonú lakásából is. Feljelentést kell tenni. Érdeklődd meg, hogy Romániában is így van-e. Apád bántalmazó családtag, és szerintem nem lenne igazságos, hogy nektek kelljen elköltözni.
2018. júl. 18. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
0%

Én egyszer ideírtam, kik lehetnek. azonnal törölték. Egy 30-40 éves már tud szépen fogalmazni.

16 éves a gyerek(jobbik fajtából), ez nem az ő szókincsük. De mindenki azt hisz amit akar.

2018. júl. 18. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 A kérdező kommentje:
Ezt bóknak veszem :D szeretek olvasni... annyira ritka ez?
2018. júl. 18. 20:37
 14/18 anonim ***** válasza:
Most akkor hány testvéred van? Mert azt írod hogy ugye 8 éves,meg hogy a bátyád,meg hogy 3-an nyomorognátok a garzonban. Akkor már 4-en lennétek anyáddal együtt nem? Vagy bátyád hol lakik?
2018. júl. 18. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
Ha az kérdés lehet, hogy van lehetőség menni, akkor menj vagy maradj, akkor téged még nem terrorizáltak. :(
2018. júl. 19. 06:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:

11-es, miért is kell beszólni a kérdezőnek, hogy máskor vigyen bele egy-két román szlenget?? Gondolod, aki ott él és magyar, nem tud jól magyarul? Én is ott éltem, onnan jöttem, hidd el sokan helyesebben beszélünk magyarul, mint sokan akik itt élnek:)

Kérdező, nem értem miért kellett megvárni, amíg idáig fajulnak a dolgok. De tudom, ez anyukád döntése kell legyen, nem a tiéd. De hidd el, kezdetnek egy kis garzon is jobb, mint ez. Legalább békesség lesz, aztán majd alakul.

2018. júl. 19. 07:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
Költözzetek minél hamarabb! És nálunk is ez volt h kést szorított apám anyám nyakahot verestol kezdve minden játszott.. És tudjátok mit kapott? Kemény 1honap tavlotartásit mert ameddig vér nem folyik addig nem csinálhatnak semmit! Menjetek el inkább 1 szobában nyugalomban mint egy ilyen állattal együtt élni hidj nekem..
2018. júl. 20. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
Mondjad anyádnak hogy tegyen feljelentést a rendőrségen menjen vetessen látleletet, ha vannak látható nyomai a verésnek, ilyenekért még itt Erdélyben is jó eséllyel lesittelik apádat szerintem. És irány a garzon.
2018. júl. 25. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!