Anyám teljesen tönkre fogja tenni a családunkat?

Már egy ideje alábbhagyott ez az időszaka, de most az egész újrakezdődött. Teljesen megértem, hogy stressz éri a munkahelyén - ahol egyébként 4 órát dolgozik - , de ettől függetlenül szerintem sem a férjére, sem a gyerekeire nem kellene az elmebeteg szót és társait használni, főleg úgy, hogy ennek nincsen tisztában a jelentésével. (Ezeket teljesen komolyan is gondolja.) Én is nap, mint nap "komoly szellemi munkát" végzek az iskolában, 10, 9 óráim vannak naponta - tehát kb. 2/5x többet ülök az iskolában, mint ő a munkahelyén -, mégsem szoktam így beszélni. Persze, nekem is lehet rossz napom, kicsúszik pár meggondolatlan szó a nem megfelelő hangnemben, de ilyenkor bármi, ismétlem, bármi történik, automatikusan az én hibám akkor is, ha ott sem voltam, ahol például eltörött valami. "Ez is, az is miattad van, te tehetsz róla." Apámmal és a testvéreimmel is ugyanezt játsza. :)

Sokszor csak fél 6, 6 környékén érek haza a suliból 10 óra után, akkor pedig örülök, ha nem kell tanulni, nyugodtan lezuhanyozhatok, megvacsorázhatok és lefekhetek. Általában ilyenkor jön rá a(z) "itthon senki nem csinál semmit" című nóta. Szó sincs róla, ha kell én is, apám is szívesen segítünk szinte bármiben - még este 6 után is, csak hozzáteszem, anyám már délután kettőkor hazaér a munkahelyéről - , de azért az embernek elmegy tőle a kedve, mikor hiába akar mondjuk kiteregetni, mert "az nem jó ahogy én csinálom". Akkor hajrá, rendezd át a ruhákat, ha neked ez kell. :)

Ha esetleg a barátaimmal szeretnék időt tölteni, - akik sajnos egyre jobban eltávolodnak tőlem emiatt - akkor az a baja. Vagy, ha esetleg nem sikerül úgy valami, ahogy szeretném, akkor az egyből azért van, mert az xy-nál voltam, vagy az xy-nak van hozzá köze.

A múltkor hisztisnek kiáltott ki, mert nem úgy ugráltam, ahogy "őkelme" gondolta. Tény és való, hogy van pár nap, mikor ellustulok kicsit, de, ha róla van szó - naiv módon - mindig ott vagyok és azt teszem, amit mond. (Csak hozzáteszem, ő elég sokszor ledől délután, mert fáradt. Érdekes módon, mi apámmal este 6 után nem lehetünk azok?) Számára mégis én vagyok a legrosszabb gyerek a Földön, aki egy lusta trehány disznó, hazug dög, és sorolhatnám még a negatív jelzőket. Egyébként nagyon érdekes, hogy a család másik része rendesnek, szerénynek tart, holott teljesen ugyanúgy viselkedek mindannyiuk körül. :) (Meglátszik ki szeret...) Visszatérve a házimunkákra, ha korábban érek haza a suliból fel szoktam söpörni/porszívózni mindenhol, elmosogatok, kiteregetek, elhajtogatom a ruhákat, elteszem őket a helyükre, port törlök, nagyjából mindent a főzésen kívül. De ebből is annyi a köszönet, hogy: "Hogyan van ez megcsinálva?! Ez szerinted jó így?!" Tehát akármit teszek, le vagyok hurrogva mindenki mással egyetembe.

Sajnos eljutottam arra a szintre, hogy ez már hosszú évek óta így megy, van, hogy esténként sírva alszom el, akkora csődtömegnek érzem magam miatta. Tudom, hogy nem vagyok az, csak eléggé érzékenyen érint, hogy pont a saját anyám hiteti el ezt velem, mert már annyiszor hallottam tőle, hogy sajnos el is hiszem ezeket. A testvéreim is hasonló cipőben járnak, sokszor már nagyon sajnálom őket, mert ahogy hallom hogyan beszél velük... Egy gyerekkel nem szabadna így beszélni. Más mindent megtenne, ha lehetne egy gyereke, ő meg...

Visszatérve, sajnos nagyon gyanúsan észlelem magamon több mentális betegség tüneteit is - aminek alapja is van, mivel 5. éve tanulok pszichológiát, szóval azért felismerem már mire mi jellemző.

Komolyan, néha már azon gondolkozom mennyivel jobb lenne, ha (újra) elválnának a szüleim. :) Persze, a testvéreim biztosan megsínlenék a dolgot, de lehet később jobb lenne nekik. (Nekem meg már mit ide, vagy oda az újabb válás, ha az elsőt túléltem. :))