Mennyire érdemes próbálkozni még a szüleimmel, hátha egyszer jó viszonyunk lesz?

Szia! Annyira átérzem, amit írtál! Hasonló cipőben járok, sajnos kezdek beletörődni, hogy nem lehet változtatni, a múltat pedig képtelen vagyok feldolgozni.

Az anyám egy akaratos és sértődős zsarnok, az apám pedig alkoholista, aki alig volt otthon. Így nőttem fel. Kifelé mindig a szépet mutatták, de otthon pokol volt. Szeretet szinte nulla. Már kisgyerekként ha vitáztak a szüleim, nekem kellett igazságot tenni! 8-10 évesen ha nem anyámnak adtam igazat, akkor egy szemét voltam és bújj az apád se...ébe volt a válasz, majd napokig hozzám se szólt. Apuval nem is nagyon tudtam beszélni, mert mindig kómában volt, ha józan volt, akkor meg agresszív.

Ma már nekem is van családom, három gyönyörű lányom és rádöbbentem, hogy a szüleim mennyit ártottak nekem egész életemben. Nincs nap, hogy ne bújnánk össze a lányokkal, ne szeretgetném meg őket, esténként mindig összeülünk megbeszélni, kivel mi történt. A nagylányom olyan bizalommal van felém, mindent elmond, ami bántja és mindig találunk megoldást a gondjaira. Sokszor sírok esténként, mert tudom, hogy amit én nyújtok a lányoknak, azt hiányoltam egész életemben.

Anyám már idős, 70 elmúlt. Mindhárom terhességem alatt ordibált velem, elvárta, hogy menjek hozzá takarítani, főzzek rá is, ne csak magunkra... mindenért megsértődött. Az ő nagymamasága abban merült ki, 3 havonta meglátogat (15 percre lakik tőlünk) és szülinapokon, karácsonykor ad 5 ezer forintot, hogy vegyek valamit, ő nem tud mit venni. Persze, hogy nem, hiszen nem is ismeri a gyerekeket.

Pont a napokban mondtam neki, hogy nem bánja-e, hogy ennyire kimarad az unokái életéből, erre azt vágta a fejemhez, hogy ő már öreg és nem fog hozzánk jönni, nekem van autóm, én még a wc-re sz...ni is autóval járok (ezt szó szerint így ordította a telefonba)miért nem én viszem hozzá a gyerekeket.

Betelt a pohár. Én tisztelettel beszéltem vele annak ellenére, hogy ilyen volt mindig, de most már kikértem magamnak, hogy ilyen bunkó stílusban üvölt velem. Tudom, hogy fáj neki az igazság, vagy annyira sötét, hogy nem fogja fel, amit mondok, mind a kettő lehetséges.

Én igyekszem most már a saját családomra koncentrálni és nem vele törődni. Olyan szinte kivesz belőlem minden erőt, akárhányszor telefonon beszélünk, a férjem is kivan, mert szinte minden hívás után elsírom magam, annyira fáj, hogy ilyen az anyám.

Soha egyszer nem jött el sem egy óvodai ballagásra, sem az iskolába, egy táncfellépésre, vagy előadásra sem. A gyerekeknek mindig én vettem mindent az ő nevében, ő egy lépést soha nem tett meg. Egyetlen egyszer mondta azt, hogy a nagylányom aludjon nála, de nem akart, alig ismeri a nagyanyját, akkor azt kaptam meg, hogy magamhoz édesgetem a gyerekeket, úgy nevelem őket, hogy csak engem szeressenek!

Most, hogy ezt leírtam, megint sírok és nagyon fáj, nem értem az okát. Én soha nem tudnék egyik gyerekemmel sem ilyen ocsmány módon beszélni, én szívből szeretem őket és amíg élek, mindig azon leszek, hogy őket segítsem, támogassam és minden téren mellettük álljak.

Nagyon sajnálom kérdező, szerintem engedd el, amint tudsz, kezdj önálló életet élni, mert a kommunikáció itt nem megoldás.

Hármas, biztos vagyok benne, hogy egy csodálatos anya vagy, sajnálom, hogy így alakult a kapcsolatod édesanyukáddal.