Apukák! Őszintén, miért nem foglalkoztok az első házasságotokból született gyerekkel, ha egyébként második gyerekért/gyerekekért meg odavagytok?

A kérdést egy régi, 2011-es kérdés illetve a saját tapasztalatom ihlette.

Bár apukák akkor nem válaszoltak, kíváncsi lennék friss véleményekre, esetleg tapasztalatokra, történetekre!

Az enyém: 12 éves lehettem amikor elváltak a szüleim, az apám eleinte még foglalkozott velem, aztán persze ez egyre ritkult... Volt egy nője (aki miatt dobta anyukám), akivel vagy 6-7 évig együtt voltak, én is bírtam... Aztán egyszer csak a nő teherbe esett és azzal a lendülettel szét is mentek (én máig nem tudom biztosan kié a gyerek, sőt rajtuk kívül senki más sem, de minden bizonnyal apámé..).

Azóta csak nőzik, van egy állandó, annak gyereke is van, egy kisebb lánya. Azt a gyereket nagyon szereti, foglalkozik vele, meséket néznek, ajándékokat kap, van egy csomó képe róla...

Mit nem adnék, ha velem is így törődött volna! Ha nem hagy el minket! Az a lány meg még csak nem is a sajátja. :(

A továbbiakban engem lepasszoltak nagyszülőknek, és végül anyám is új életet kezdett. Gondolom mindegyiküket a másikra emlékeztetem ezért nem kellek nekik. :/

Szóval a kérdésre válaszolva szívesen olvasnék történeteket.