Hidegen hagy anyám halála. És akkor? Mit kell ezet annyit filózniuk?

Én is pont azt akartam írni, amit a 10-es.

Nem kell megjátszanod azt, hogy jaj de padlón vagy a halála miatt, nem is kell lelkifurdalásodnak lenni, hogy nem érzel gyászt. Ha arról lenne szó, hogy szeretted, és ennek ellenére nem érzel gyászt, ami szintén elő szokott fordulni, akkor az húzósabb dolog, mert ott sokkal tovább fog tartani később a feldolgozás. Itt viszont nincs mit feldolgozni, számodra már rég halott volt.

Viszont tény, hogy érdemes neki megbocsátani, bár én ezt egy eléggé rossz fogalmazásnak tartom. Nem az azért van ennek értelme, hogy neki jobb legyen, nem érte teszed, nem neki teszed, hanem magadnak kéne tenni a saját érdekedben. Szóval az lenne a pontosabb fogalmazás, hogy engedd el a haragod, és hagyd abba az önsajnálatot. Szeresd magad, törődj magaddal. Vedd számba, hogy mid van, és abból igyekezz kihozni a legtöbbet. Ha azon toporzékolsz, hogy mid nincs, akkor az is elveszik, amid most van, és egyre tehetetlenebb leszel.

Az önbizalom, az önismeret fejleszthető. Fiatal vagy még, el lehet tölteni szomorúsággal, önsajnálattal a szobádban még évtizedeket, de attól csak még jobban csökken az önbizalmad, és az önismereted, és a korod előrehaladtával csökkennek a lehetőségeid is, de azért már nem ő lesz a felelős, még akkor sem, ha majd az akkori esélycsökkenések miatt is őt fogod majd okolni.

Van egy adott helyzet, elhiszem, hogy nagyon szar, nagyon nehéz, nagyon fájó, nem bagatellizálom el. De te döntöd el, hogy mit kezdesz ezzel a csomaggal: ápolod, hogy egyre nagyobb és nehezebb legyen a teher, és hordozod magaddal folyton, közben az anyádra gondolsz, vagy hatalmas kihívásnak éled meg, és szépen feldolgozod, igyekszel onnan továbblépni előre úgy, hogy a meglévő negatív tulajdonságokkal szembenézz, és lépésről lépésre csökkentsd a rád gyakorolt hatását.

Én nagyon szorítok neked

Cic.

Ha ilyen dolgokat tett veled, teljesen normális ha így tekintesz rá! Szörnyű hogy 16 évig ezt kellett elviselned.

Remélem hogy rendbe jön az életed.

Érthető a dolog.

Viszont ha igazán a mélyére nézünk a akkor igenis érdekel téged a dolog , mert a legalapvetőbb emberi kapcsolatod sérült egy egy ilyen gyűlölködő anya mellett. Ezért rossz dolog ha rokonok bűntudatot keltenek, próbáld meg elengedni a füled mellett.

Anyukádnak meg igyekezz megbocsátani , ha másért nem is azért hálás lehetsz hogy életet adott és sajnálhatod azért a szegényes életért amit élt , mert nem engedte be szeretet az életébe és most már nem is hozhatja helyre. Amúgy nem volt mentális betegsége vagy szenvedély betegsége esetleg valami nagy trauma nem érhete mert leírásból úgy tűnik. Ha igen akkor máris könnyebb lesz neki megbocsátani.

Én is hasonlóan vagyok a nemzőmmel, ahogyan az első válaszadó írta. Ő nem az apám, csak megcsinált. Gyerekkoromban be akart adni a nevelőintézetbe, Anyámat bolondnak nyilváníttatni, mert egy másik nője akadt, mikor Anyám terhes volt velem. Nem kaptam se tőle, se egyik családtagjától sem soha semmit. Pedig házasságban született gyerek voltam. Nem is ismerem sem a szüleit és a testvéreit. Bármilyen csúnya, hogy ezt mondom, nem is vagyok kíváncsi rájuk.

Sajnos, a Te helyzetedben az ember mindig belebotlik olyan tapintatlan emberbe, aki azt mondja: "Mégiscsak az apád/anyád!". Pedig nem attól lesz valaki apa vagy anya, hogy meggyárt vagy megszül egy gyereket, hanem attól ha szeretetben felneveli.

#15: "ha másért nem is azért hálás lehetsz hogy életet adott" Na ne már! A megszületett/megszületendő gyerek kérte azt az életet? Írt alá szerződést a cserefeltételekről a fogantatás vagy a születés előtt, hogy ő mit köteles teljesíteni? Ez egy egyoldalú kötelezésállítás: egy emberre rákényszerítenek egy autót, van akire Ferrarit, van akire benzinnel, van akire rossz ablaktörlős Skodat és még az egyik visszapillantóját is leveri az átruházó.

A még nem vagyokhoz képest nem értelmezhető a vagyok bármiféle öröme. Mindenki a maga örömére nemz/szül. Én még nem láttam olyant, hogy valaki a gyereknek akart volna ezzel jót. De ha akarna, az sem értelmezhető, mert sz a személy még nincs.

#13-at javaslom komoly megfontolásra. Én a családom egyes tagjai szerint fájdalmakat dédelgetek, ami szerintem nem igaz. Amikor most emlegetem ezeket, egyre ritkábban, az azért van, mert a terápián is szóba kerül, fel kell dolgozni ezeket.

Nálad megbocsátani nem lehet, hiszen a jó viszony már nem helyreállítható, azonban a harag feldolgozása szükséges, hogy megszűnjön, és ne terheljen téged. Engedd el! (Mint nekem is kell. Egyébként ez a Top1 mondat, amivel fel lehet húzni engem.). Tanácsok nekem is:

1. Mivel a világban a szentek száma elenyésző, nekünk kell a csomagunkat feldolgozni.

2. Mások ebben segíthetnek, de át nem szabad vàllalják, rájuk át nem szabad áttenni, mert az erőfeszítéseik a szeretteik és saját maguk felé lekötöttek. Az áttevés a másik megmérgezése lenne, amihez nincsen jogunk.

3. Szerencse kérdése, hogy milyen minták égnek belénk és mekkora intelligenciát öröklünk az ezeken való túllépéshez.Minél rosszabb ez az alap, annál együttérzőbben, annál segítőkészebben illik a csomagvivőhöz viszonyulni. De a csomag ettől még a csomagvivő feladata.