Hogy szeressek valakit anélkül hogy azt higgye hogy tettetem?

Apám nagyon perfekcionista mert állandóan keresi bennem a hibát/ nem ismeri be hogy hibázott, max apróságokat / kritizál/ nehezen bízik meg a bennünk gyerekekben/ alig ért eggyet vagy érez együtt, így sokszor csak mond valamit hogy mondjon valamit/ defenzívnek nevez közben ő a defenzív(ezt beismerte, sajnos későbbi vitákban megemlegettem ezt a hibácskáját, lehet ezért nem ismer be mást, de én is csak az igazat mondtam róla, mint ő rólam, ráadásul mint mindig: sírtam hogy megkönnyítsem a helyzetét és törődőnek tűnjön ha beismeri) hiába nem ordít, akkor is sérteget és nem tehetek róla hogy sírok, másban nem vagyok defenzív ő a perfekcionista max/ amikor nevelőanyám, barátnője, ott van akkor a leggyengébb/ nem tudom azért ilyen törékeny e az egója mert cégvezető de tuti az. Szóval mit csináljak hogy ne okoskodjak/ ne kelljen igent mondania nekem mert nehezen tud kivéve ha hangsúlyozza mintha ritkán mondanák ilyen jót, vagy hogy jófejnek tűnjön/ hogy ne kelljen hibátlannak éreznie magát, hanem hasznosnak és szeretettnek? Sosem voltunk vele bújósak, soha életemben nem láttam sírni lehet azt is szégyellné, csak öccse halálakor mondta hogy sírt.

Matekban szokott segíteni az jó, bàr ott is voltam elégedetlen a módszereivel türelmetlenségemben, nem emlékszem, de tuti hálásabb leszek..

Régen komoly depressziómban is kontrollált az egyetlen dologgal amit élvezek és semmi empátiája nem volt a szociális fóbiámra. Regényeket írtam neki hogy megértsen, ismételgetnem kellett magam állandóan, nem fogta fel hogy rajtam pszichológus nem tud segíteni több okból csak amikor az összes okot leírtam, állandòan önállóságról beszélt és nem hagyott annak lenni, lázadás rövidtávon segített, középtávon nem, kevesebb bízalom, újjabb viták. Utálom..tam. De szerettem is csak nem jut eszembe miért. És az baj. Semleges a kapcsolatom sok emberrel.

Mediátor személyiségként kerülöm a konfliktust és a negatív embereket. Régen ikertesóm is nagyon kötözködő volt, most imádom, tőle amúgyis elfogadom a kötözködést mert kölcsönös és poénból van. Apám kérdez valamit és nem figyel a válaszra. Most nagyon fura volt. Széles szókincsel(hogy ne tűnjön sértődöttnek hanem intelligensnek:)))) közölte hogy bunkó vagyok, közbe sosem vagyok bunkó és visszafogtam magam, a kérdésére válaszoltam és még bocsánatot is kértem előtte hogy nem tudom ordítás vagy sírás nélkül. Ő kérdés nélkül is mond nekem ilyeneket csak nem ordítva. Sőt mostanába nagyon érzékeny ha ordítunk, még akkor is ha egyáltalán nem ordítunk csak plotty a hangunk, max hevesen beszélünk és a kutyámmal nyílván máshogy beszélek.