Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Ha kicsit erőszakosabb vagyok...

Ha kicsit erőszakosabb vagyok akkor segíthettem volna a bátyámon?

Figyelt kérdés

A bátyám 29 évesen halt meg, megállt a szíve és nem tudták újraéleszteni sem pedig azonnal kapott segítséget.

A családban apai ágról előfordult szívbetegség/rendellenesség, bár csak mamámnak okozta a halálát a szíve, de ő is 88 éves volt. (jó volt az egészsége, "váratlanul" halt meg.)

A bátyám viszont 20 évesen elkezdett konditerembe járni, évekig "tisztán" edzett, és olyan 23-24 évesen elkezdett mindenféle illegális szert használni, szúrta is, meg tabletta formájában is használt mindenfélét.

Tudtam róla, ő sem titkolta, egyszer-kétszer mondtam neki,hogy hagyja abba, de sosem voltam határozott.

A halála előtt fél évvel említette, hogy néha úgy ver a szíve minta kiakarna ugrani, de állítólag járt orvosnál, és nem találtak semmit (...)

Legalábbis ezzel nyugtatott, aztán később már azt mondta,hogy nincsenek panaszai.

Végül az utcán összeesett, egy ápolóként dolgozó férfi rögtön megkezdte az újraélesztését, a mentők még újraélesztették kétszer, de harmadjára nem sikerült, több mint 1 órán át próbálkoztak.


Engem nagyon megviselt, mert ő volt az egyetlen családtagom akire mindig számíthattam, közel álltunk egymáshoz.

Azóta két év telt el, rendszeresen járok miatta pszichológushoz, és mostanra jutottam el oda,hogy már nem haragszom rá.

Viszont az még mindig bennem van,hogy ha határozottabban, és erélyesebben beszélek vele akkor, hogy fejezze be ezeket, és szembesítettem volna a lehetséges következményekkel akkor még mindig élne.

Ő mindig azt mondta,hogy még pár évig csinálja aztán befejezi.

Hát sosem fejezte be.

A pszichológusom szerint az ilyen emberekre nagyon nehéz hatni, és szerinte nem segíthettem volna rajta, nem hallgatott volna rám.

Nyilván ezt kell mondania, és a barátaim is azt mondják,hogy nem tehettem ez ellen, meg felnőtt ember volt, tudta, hogy mivel jár,mit vállal.

Nem segít rajtam ha hibás vagyok, változtatni már nem lehet, de kíváncsi lennék őszinte véleményekre, idegen emberektől, hogy szerintetek lett volna esély ha nem dugom a homokba a fejem?

Az nem derült ki, hogy a szerek okozták e a halálát, vagy az esetlegesen örökölt szívbetegség, viszont az bizonyos hogy a szervei nem voltak jó állapotban, de azoktól önmagukban nem halt volna meg /vagy legalábbis nem ennyi idősen/



2020. júl. 31. 15:33
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
100%
Nekem is az alkoholizmus jutott eszembe példának, tök mindegy mit mondasz, szépen vagy csúnyán, félvállról vagy határozottan, amíg ő nem akarja abbahagyni, te biztos, hogy nem tudtad volna meggyőzni róla, hogy álljon le vele. A függőségek már csak ilyenek, a használó agyában kell, hogy eldőljön, különben miért lenne ennyi elhúzódó és akár halálos kimenetű függő ember, mindenkinek vannak emberei, ismerősei, családja, akik azt akarják, hogy hagyja abba, de amíg ő önmagától nem akarja elhagyni a dolgot, addig semmi nem fog rá hatni.
2020. júl. 31. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
100%

Ez olyan dolog, hogy akárki akármit mondhat, az érzés sosem fog elmúlni teljesen. Nekem 9 éve lett öngyilkos a rokonom, pár órával előtte még beszéltünk, aztán kiugrott az ablakon. Én is jártam/járok terápiára, és ez egy olyan érzés marad, ami mindig is foglalkoztatni fog. Egy idő után könnyebb persze, de bennem ez örök őrlődés, hogy ha akkor odamegyek, mert éreztem, hogy valami nem oké, akkor máshogy alakult volna.

Ha valaki szerfüggő, teljesen máshogy gondolkodik, máshogy látja a dolgokat, nem lehet rá úgy odahatni, mint más emberekre. Ennek át kell látni a dinamikáját, beleképzelni magát a helyébe, úgy jobban meg lehet érteni, és elfogadni, hogy mi miért történt.

Bennem ez az érzés évek óta stagnál. Könnyebb, de nem múlt el.

2020. júl. 31. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
100%
Nem lett volna esélyed.
2020. júl. 31. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:

Te mennyivel vagy fiatalabb?

A felnőttek a családban mért nem tettek valamit?

2020. júl. 31. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
100%

"Az nem derült ki, hogy a szerek okozták e a halálát, vagy az esetlegesen örökölt szívbetegség"

Hogyhogy?

Hát nem volt boncolás?

Rendőrségi vizsgálat is szokott lenni.

2020. júl. 31. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
100%

Mindenekelőtt őszinte részvétem.

Nehéz helyzet ez. Édesanyám sok éven keresztül alkoholfüggő volt, cukorbetegség és magas vérnyomás alakult ki nála, amiket nem kezeltetett. Lett volna orvosi segítség is, de mindig mindent elutasított. Sok évig láttuk a passzív öngyilkosságát, és az utolsó napjaiban is elutasította a segítséget... Rendőrség, tűzoltóság segítségével jutottam be a házába... megláttam holtan az ágyában. A mentő is ott volt, már nem lehetett segíteni.

A mai napig mardos a lelkiismeret, de még mindig nem tudom, mit kellett volna tenni, amikor mindent elutasított.


Bocsánat, nem segítettem.

2020. júl. 31. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
100%

En olvastam fuggoseg temaban egy kulfoldi konyvet, amit pszichiaterek irtak. Abban nagyin szepen bemutattak a fuggo emberek gondolkodasmodjat es a segitoket is. Sajnos a konkluzioja az volt a konyvnek hogy a fuggok csak ugy tudnak kijonni a fuggosegukbol, ha a valtozast ok maguk akarjak es ehhez nem masok tamogato segitsegeszokott a cwlravezeto lenni, hanem pont ellenkezoleg ha melypontra kerul ahonnan maga akarhatja a valtozast.

Testvered peches volt, mert ha netan elotte sokkal rosszabbul lett volna vagy osszeesik es sikerulujraeleszteni, akkor talan maga akart vokna leszokni ezekrol a szerekrol es eletmodot valtani. De igy nem tudott. Lehettel volna eroszakosabb, de egy fuggo mindig kimagyarazta volna magat, ahogy azt tesod is tette hogy jaj meg csak par evig csinalom, vagy hogy nem is talatak az orvosok semmit blabla. Foloslegesen gyozkodted volna es akkor is ugyanigy ragodtal volna ezen.


Talalj magadnak valami mentseget vagy azt amit a pszicholpgusok/pszichiaterek tapasztalatbol tudnak hogy eros szerfuggoseg (mindegy milyen szer akar csoki is lehet) nem megallithato kivulrol vagy fogd fol ugy gyenge volt a szive es ha csak focizott volna versenyszeruen akkor is meghalhatott volna mindenfele dopingolas nelkul egy meccs kozben stb.

2020. júl. 31. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!